Atlétika: a NOB nem döntött, kinek adja Marion Jones érmeit

2007.12.10. 13:58
Címkék
Elhalasztotta a döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Marion Jones (képünk előterében) ötkarikás érmei ügyében. Mint megírtuk, az amerikai atlétanőt megfosztották Sydneyben megszerzett három arany- és két bronzérmétől.

A NOB most azért habozik, mert nem tisztázott, hogy kik azok, akik még Jones mellett belekeveredtek a BALCO-doppingbotrányba.

A szervezet végrehajtó bizottsága tovább vizsgálja az ügyet, attól tart ugyanis, hogy olyanoknak adják oda a Jonestól elvett érmeket, akik szintén tiltott teljesítményfokozókkal éltek.

A BALCO-ügyben számos prominens sportoló érintettsége bizonyított, illetve gyanítható, legutóbb például korunk egyik leghíresebb baseball-játékosa, Barry Bondst vádolják hamis tanúzással doppingügyben.

Marion Jones 2000-ben Syneyben a 100 és a 200 méteres síkfutásban, valamint a 4x400 m-es amerikai váltó tagjaként állhatott fel a dobogó tetejére, 4x100 m-en és távolugrásban pedig harmadik lett.

Idén októberben bevalotta, hogy a 2000-es játékok előtt szteroidokat szedett. Kétéves eltiltást kapott, majd bejelentette visszavonulását, később pedig az is eldőlt, hogy a NOB megfosztja sydneyi érmeitől.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
6 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
6 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
6 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
7 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
7 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
7 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik