Öttusa: Barcelona mellett edzőtáboroznak a magyarok

2008.01.29. 07:48
A sportág magyar klasszisai is belevetették magukat a közös munkába, a válogatott Barcelona mellett, San Cugatban vesz részt egy kéthetes edzőtáborozáson. A versenyzők az idén hatalmas terhelésnek lesznek kitéve, hiszen az olimpia előtt több mint két hónappal Budapesten rendezik a világbajnokságot, az ötkarikás kvalifikáció záróversenyét.
Mirkó István (archív)
Mirkó István (archív)

Azt pedig nagyon jól tudják szurkolók és versenyzők generációi , hogy mit jelent egy magyar rendezésű vb, hogy csak a legutóbbit, az 1999-es margitszigeti pentatlonőrületet említsük.

A hölgyek a Vörös Zsuzsanna (képünkön) mellett még kiadó másik rajthelyért indulnak harcba, a négy kvótás férfi (Horváth Viktor, Balogh Gábor, Tibolya Péter és Németh Róbert) és a még esetleg újabb jogot szerző versenyzők pedig házibajnokságot vívnak majd az ötkarikás indulásért (a nőknél és a férfiaknál is két-két versenyző lehet ott országonként Pekingben), de először a májusi budapesti vb- és a júliusi moszkvai Ebkeretbe kerülésért zajlik majd a küzdelem. Erre a kvótásoknak és a többieknek egyaránt fejenként két-két tavaszi Világkupa-versenyen lesz lehetőségük.
Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
15 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38