Asztalitenisz, Európa Top 12: Tóth negyeddöntős, Póta kiesett

2008.02.02. 19:18
Címkék
Tóth Krisztina egy-egy győzelemmel és vereséggel továbblépett a csoportjából a negyeddöntőbe, Póta Georgina viszont kétszer is kikapott, így búcsúzott a további küzdelmektől az asztaliteniszezők Frankfurtban zajló Európa TOP 12-bajnokságán.
A negyedik olimpiájára készülő, Európa-bajnok Tóth - aki immár 13. alkalommal indul a viadalon - nehéz csoportba került, hiszen a címvédő, holland színekben versenyző Li Jiaóval és az olasz Tan-Monfardini Wenlinggel kellett felvennie a küzdelmet.Előbbitől a papírformának megfelelően simán kikapott, utóbbit viszont magabiztosan legyőzte, így csoportmásodikként bejutott a legjobb nyolc közé.A csapatban szintén Eb-győztes Pótának a horvátországi Boros Tamara és a kínai származású, lengyel Li Qian ellen sem volt esélye, így - csakúgy, mint mostanáig egyetlen, 2005-ös TOP 12-es szereplésekor - már a csoportkör után kiesett.A 2003-ban bronz-, 2005-ben pedig ezüstérmes Tóth szombaton 20 órától Li Qiannal találkozik az elődöntőbe jutásért.Az elődöntőt és a döntőt vasárnap rendezik meg.

ASZTALITENISZ, EURÓPA TOP 12, NŐK

A CSOPORT:
Li Jiao (holland)-Tóth Krisztina 4:1 (6, 11, 2, -10, 6)
Tóth Krisztina - Tan Monfardini Wenling (olasz) 4:1 (4, 5, 17, -10, 6)

B CSOPORT:
Boros Tamara (horvát) - Póta Georgina 4:1 (9, 8, 6, -9, 9)
Li Qian (lengyel) - Póta 4:0 (7, 2, 9, 5)

NEGYEDDÖNTŐ (később):
Li Jiao - Ni Xialian (luxemburgi) 18:20
Wu Jiaduo (német) - Boros 18:20
Li Qian - Tóth 20:00
Viktoria Pavlovics (fehérorosz) - Liu Jia (osztrák) 20:00

ASZTALITENISZ, EURÓPA TOP 12, NŐK

A CSOPORT:
Li Jiao (holland)-Tóth Krisztina 4:1 (6, 11, 2, -10, 6)
Tóth Krisztina - Tan Monfardini Wenling (olasz) 4:1 (4, 5, 17, -10, 6)

B CSOPORT:
Boros Tamara (horvát) - Póta Georgina 4:1 (9, 8, 6, -9, 9)
Li Qian (lengyel) - Póta 4:0 (7, 2, 9, 5)

NEGYEDDÖNTŐ (később):
Li Jiao - Ni Xialian (luxemburgi) 18:20
Wu Jiaduo (német) - Boros 18:20
Li Qian - Tóth 20:00
Viktoria Pavlovics (fehérorosz) - Liu Jia (osztrák) 20:00
Legfrissebb hírek

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
9 perce

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
42 perce

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
42 perce

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
49 perce

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
50 perce

Későn ébredt a Hapoel, előnyben a Real Madrid az Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
52 perce

Gyász: elhunyt kollégánk, Horváth Tamás

Egyéb egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: Albek Anna hat gólja Dijonban

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik