Birkózás, olimpiai selejtező: Kliment kikapott

2008.05.11. 01:19
Címkék
A 60 kg-ban szereplő Kliment László első mérkőzésén kikapott a kötöttfogású birkózók első olimpiai kvalifikációs selejtező versenyén Rómában – adta hírül az MTI.
A 2005-ös világbajnokság ötödikje az örmény Hoszrov Melikjan személyében kemény riválist kapott a nyolcaddöntőbe kerülésért, ám azzal a tudattal léphetett szőnyegre, hogy amennyiben győz, a következő körben könnyebbnek tűnő rivális következik. A sikertől azonban Kliment messze volt. A nyitómenetben az eredménytelen első perc után először a magyarnak kellett térdelnie, aki nem tudott hatásosan védekezni, Melikjan jól fogta össze, s közel húsz másodperc után, amikor már ellenfele közel jutott a szőnyeg széléhez, megpörgette (0-1). Fél perc után az örménynek kellett lemennie, ám vele ellentétben az FTC versenyzője nem tudott akciót csinálni, sőt, hagyta ellenfelét szinte azonnal felpattani a szőnyegről, így az örmény újabb pontot, pontokat könyvelhetett el (0-3). A második menet első percét meghajtotta Kliment, próbálta kimozgatni vetélytársát, a 60 mp ennek ellenére pont nélkül ért véget. Ezúttal a sorsolás a magyar birkózónak kedvezett, Melikjan került parterhelyzetbe először, Struhács György szövetségi kapitány pedig rögtön hangosan figyelmeztette sportolóját, hogy ne engedje ismét felállni ellenfelét. Ennek ellenére az örmény ismét lábra tudott állni, ráadásul a fejlefogással próbálkozó magyar kilépett, ami egy pontot ért Melikjannak, valamint az eredménytelen fél perc még egyet (0-2). Az utolsó 30 mp-ben az örmény már csak arra figyelt, hogy Kliment ne akciózhasson (1-2), így biztosan nyert. "Nem lehet megengedni, hogy kétszer csináljon pontot a rivális, mikor lent van!" - háborgott a szakvezető az összecsapást követően. Kliment László még abban bízhat, hogy Melikjan fináléba jut, s beviszi őt a vigaszágra. A nap másik magyarja, a 96 kilós Virág Lajos a katari Rahman Idres Fazal ellen vívja első meccsét.
Legfrissebb hírek

„Azt akarták, hogy adjam el életem egyik legjelentősebb művét” – Tarsoly Csaba az ETO Parkról

Labdarúgó NB I
9 perce

Németh Krisztián gólpasszal búcsúzott az MTK közönségétől, de a kék-fehérek így sem tudták legyőzni a Szparit

Labdarúgó NB I
9 perce

Fallabda csapat Eb: a férfiak nyertek a belgák ellen, benn maradtak a divízió I-ben

Egyéb egyéni
44 perce

Liga 2: a Sepsi nyerte a feljutásra álló csapatok rangadóját

Minden más foci
1 órája

Strandkézilabda-vb: a kétszeres Európa-bajnok dánokkal is összekerült a magyar férfiválogatott

Kézilabda
1 órája

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém hét góllal nyert a Komló ellen

Kézilabda
1 órája

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik