Triatlon EK: svájci siker, Vanek második, Tóth harmadik

2008.06.15. 00:49
Címkék
Anina Stämpfli révén svájci siker született a Triatlon Tour-sorozat keretében megrendezett balatonfüredi Európa Kupa-futam női versenyében, de a magyarok is jól szerepeltek, hiszen Vanek Margit második, Tóth Zsófia pedig harmadik lett.
A 30 fős mezőny a mólóról vetette magát a 21 Celsius-fokos Balatonba, amelyben 1,5 km-t kellett leúszniuk a indulóknak. Ezt a számot a várakozásoknak megfelelően Vanek nyerte, de heten szorosan a nyomában voltak, így a 40 km-es kerékpározást nyolcan kezdték meg az élen.Az élcsoportban a budaörsi versenyzőn kívül további két magyar volt Tóth és Kovács Zsófia személyében, míg a második, mintegy tízfős bolyban tekert az olimpikon Szabó Zita, illetve Koch Renáta.A rendkívül technikás, emelkedőkkel tarkított pályán a két csoport között 1:10 percről 2:30 fölé nőtt a különbség, továbbá az élmezőnyből egy versenyző bukás miatt kiszakadt.A 10 km-es, Tagore sétányon rendezett futás során Tóth állt az élre, de szorosan a nyomában volt Stämpfli és Kovács. A táv felénél a junior világbajnoki bronzérmes tehetség elmerevedett és svájci riválisa ellépett tőle.Az utolsó, ötödik körig azonban tartotta második helyét, de végül a végig egyenletesen futó Vanek is utolérte, majd megelőzte.
Legfrissebb hírek

Vívás: Spiesz Anna a nyolcaddöntőig jutott a kardozók incshoni GP-viadalán

Egyéb egyéni
18 perce

Jó úton járunk, de szemléletváltás kell a fejlődéshez – Szarvas Alexandra látja, mire lenne szükség a magyar női futball felzárkóztatásához

Képes Sport
25 perce

A CSM Bucuresti szakosztályokat zár be, de közben a dolgozóinak ingyen utazást kínál a budapesti final fourra

Kézilabda
38 perce

NHL: kitart a lendület, a Carolina sima győzelemmel kezdte a rájátszás második körét

Amerikai sportok
53 perce

NBA: a Philadelphia történelmi fordítással kiejtette a Bostont

Amerikai sportok
1 órája

Három magyarral hajt a BL-ért a Liverpool Manchesterben

Angol labdarúgás
1 órája

Gazdagéknak a 2–0, Messiéknek a 3–0 is kevés volt a pontszerzéshez

Légiósok
2 órája

F1: három órával hamarabb rajtolnak a Miami Nagydíjon – hivatalos

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik