Evezés: nyugdíjba vonult Melis Zoltán szövetségi kapitány
Nyugdíjba vonult Melis Zoltán, a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya.
„Zoli huszonegy évig itthon, négy esztendeig pedig Egyiptomban dolgozott kapitányként – summázott a szövetség (MESZ) által rendezett ünnepségen Dávid Imre elnök. – Hat főtitkárral dolgozott együtt, miközben a magyar evezés megérte a második fénykorát.”A MESZ honlapjának beszámolója szerint Melis – az 1968-as, mexikóvárosi olimpia ezüstérmes négyesének tagja – kapitánysága idején a különböző korosztályokban öt világbajnoki győzelem született, emellett Eb-elsőségek, vb- és Eb-helyezések is gyarapították a sportág dicsőséglistáját.A távozó 61 éves szakember azt mondta: összességében 47 évet töltött el az evezésben, így talán érthető, hogy egy kicsit már elfáradt.Az ünnepségen Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntette Melis Zoltánt.Az MTI információi szerint a MESZ nem nevez ki új szövetségi kapitányt, a válogatott felkészülését a jövőben egy szakmai bizottság fogja felügyelni.
Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette
Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott
Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren
Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59





