Lázár Vilmos negyedikként, a magyar csapat másodikként várja a maratonhajtást

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
Vágólapra másolva!
2009.08.21. 19:08
Címkék
A Kecskeméten zajló 13. kettesfogathajtó-világbajnokságon a holland Mieke van Tergouw nyerte meg a díjhajtást a svájci Beat Schenk és a német Sebastian Warneck előtt. A címvédő Lázár Vilmos a negyedik lett. Csapatban Hollandia vezet Magyarországot és Németországot megelőzve.
Lázár Vilmos a negyedik helyről folytatja a versenyt (Fotó: Fuszek Gábor)
Lázár Vilmos a negyedik helyről folytatja a versenyt (Fotó: Fuszek Gábor)

A bűvös negyven hibapontos határ alatt egyedül a holland egyéni világbajnok, Mieke van Tergouw tudott maradni, igaz, nem kevéssel: 38.65-öt kapott a programjára. Délelőtt Selyben Zsolt még ennek ismeretében is azt mondta, hogy Lázár Vilmos nyeri meg a számot.

A csapat harmadik tagja a sántaság miatt kizárt lova nélkül saját versenyzésével kapcsolatban is optimista maradt a díjhajtás 17. helye után: „Ahhoz képest, hogy két napom volt felkészülni a díjhajtásra az új felállásban, egész jó eredményt értem el. A maratonhajtáson egyébként is e fogattal indultam volna, és az akadályhajtáshoz is pozitívan állok hozzá, hiszen mentem már ezzel a párossal abban a számban."

Lázár Vilmos díjhajtógyőzelmével kapcsolatban azonban sajnos nem lett igaza, mert a világbajnoki címvédő a negyedik helyről várja a szombati maratonhajtást.

„Összességében elégedett vagyok az eredményemmel, és úgy gondolom, a verseny továbbra is nyílt, vasárnapig még bármi lehetséges" – mondta Lázár Vilmos, aki 3.96 ponttal marad el az első helyezettől.

Ami a többi magyar hajtót illeti, a vb-újoncok közül a kétszeres világbajnok Juhász László fia, ifj. Juhász László 27., Láng Zoltán pedig 46. lett. A rutinos Ling Attila a 16. helyről várja a folytatást.

Csapatban Hollandia vezet a mieink és a németek előtt.

AZ ELSŐ HÁROM HELYEZETT ÉRTÉKELÉSE
 

Mieke van Tergouw

„Nagy várakozással jöttünk Magyarországra, ahol a fogathajtás nemzeti sport. Nagyon jól éreztem magam az első szám alatt, amelyben sikerült jól teljesítenem."

Beat Schenk

„Rendkívül magas színvonalú díjhajtást láthattak a nézők, és örülök, hogy ilyen jól sikerült a programom."

Sebastian Warneck

„A díjhajtás eleje nem alakult valami jól, de a program második felében remekül mentek a lovaim. Első alkalommal versenyzek Magyarországon, ahová a mi csapatunk is nagy várakozással érkezett."

13. KETTESFOGATHAJTÓ-VB, KECSKEMÉT
 

Díjhajtás: 1. Mieke van Tergouw (Hollandia) 38.66 hibapont, 2. Beat Schenk (Svájc) 40.19, 3. Sebastian Warneck (Németország) 41.98, 4. Lázár Vilmos (Magyarország) 42.62, ...5. Lázár Zoltán (Magyarország) 45.57, ...16. Ling Attila (Magyarország) 52.10, ...17. Selyben Zsolt (Magyarország) 52.35, ...22. Farkas László (Magyarország) 54.40, ... 27. Ifj. Juhász László (Magyarország) 56.19, ....32. Galambos Nándor (Magyarország) 57.09, ...44. Varga Péter (Magyarország) 60.54, ...46. Láng Zoltán (Magyarország) 60.93

A csapatverseny állása: 1. Hollandia (Benny Gosschalk, Mieke van Tergouw, Harrie Verstappen) 86.02, 2. Magyarország (Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, Selyben Zsolt) 88.19, 3. Németország (Rudolf Huber, Hans-Georg Schröder, Sebastian Warneck) 94.59

 

Legfrissebb hírek

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
35 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
47 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik