Birkózó-vb: Veréb nyert és nyolcaddöntős, Nunajev kikapott Dániában

2009.09.22. 15:04
Címkék
A szabadfogásúak 84 kg-os kategóriájában szereplő Veréb István győzött az első mérkőzésén, s ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a dániai Herningben zajló birkózó-világbajnokság második napján, kedden.

A tavalyi olimpián is szereplő magyar versenyző a kirgiz Otabek Juszupov ellen lépett szőnyegre, és – a viadal honlapja szerint – az első menetet magabiztosan, 3–0-ra hozta, a másodikban pedig ugyanúgy egy pontot szerzett, mint ellenfele, ám mivel övé volt az utolsó, ezt a szakaszt, és ezzel az összecsapást is ő nyerte meg. A negyeddöntőbe kerülésért az örmény Harutjun Jenokjannal mérkőzik.

A nap másik magyarjának, a 120 kg-ban érdekelt Nunajev Juszupnak nem sikerült a bemutatkozás, két menetben kikapott az amerikai Tervel Dlagnevtől, így további sorsa, esetleges vigaszági szereplése attól függ, hogy legyőzője bejut-e a fináléba.

Legfrissebb hírek

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
18 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
33 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
36 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
36 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
36 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
41 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
55 perce