Olimpia 2016: a brazil elnök New Yorkban kampányolt Rio mellett

2009.09.23. 12:18
Címkék
Az olimpia nem lehet az Egyesült Államok és Európa kiváltsága – jelentette ki Luiz Inácio Lula da Silva brazil köztársasági elnök New Yorkban.

A dél-amerikai ország első számú vezetője egyúttal megragadta az alkalmat, és Rio de Janeiro 2016-os ötkarikás pályázata mellett kampányolt, noha az Egyesült Államoknak Chicago révén saját jelöltje van.

„A játékok az egész világhoz kötődnek – mondta amerikai újságíróknak keddi sajtótájékoztatóján. – Brazíliában meg vagyunk győződve róla, hogy Rio de Janeiro mindazzal rendelkezik, amivel a riválisok,  egy kicsivel talán még többel is. Brazília kegyelmi állapotba kerül, ha megkapja a rendezési jogot. Szeretnénk, ha a társadalom részt venne a szervezésben.”

Lula da Silva szerint az infrastruktúra területén előnyt jelentene, hogy két évvel korábban, 2014-ben labdarúgó-világbajnokságnak adnak otthont, így Rióban már akkorra komoly fejlesztések várhatók.

A biztonság hiányát említve elismerte, hogy van ilyen gond, de megjegyezte, hogy e problémával szembesülnek a további pályázók, Chicago, Madrid és Tokió is.

„Ugyanakkor Brazília olyan ország, amelyben nincsenek merényletek” – szögezte le, majd még kitért arra is, hogy az olimpia biztonságos lebonyolításában szerepet szánna a nyomornegyedek, a favelák polgárainak, amint az történt a legutóbbi Pánamerikai Játékok alkalmával.

Lula da Silva megemlítette még, hogy a Forbes magazin összegzése szerint a brazil nép a legvidámabb a világon.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság október 2-án, Koppenhágában dönt a 2016-os játékok helyszínéről.

Legfrissebb hírek

„Nem vagyok biztos benne, hogy rendbe jön” – Iraola Szoboszlai sérüléséről

Angol labdarúgás
3 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
22 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
25 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
26 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
26 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
31 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
44 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
46 perce