Lósport: „Overdose magyar színekben versenyez tovább” - Mikóczy

2009.12.08. 13:08
Címkék
Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa kijelentette, hogy versenylova mindenképp magyar színekben fog továbbra is versenyezni.

 

„Mindent elkövetek, hogy tisztára mossam a nevemet, illetve hogy a szépen gyógyuló, immár ötmillió eurót érő versenylovam, Overdose a legjobb formában, magyar színekben állhasson rajthoz tavasszal" – mondta az alagi tréningpályán tartott keddi sajtótájékoztatón a tulajdonos Mikóczy Zoltán.

A közismert körülmények között Romániában elfogott, s első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Mikóczy elmondta, hogy noha a ló trénere, Ribárszky Sándor németországi pályafutást tervez, a Nemzeti Lóverseny Kft-vel közösen keresik, és meg is fogják találni a módját annak, hogy Overdose a megszokott körülmények között, Alagon készülhessen az újabb megmérettetésekre.

A sajtó képviselői megtekinthették a versenylovat, amelyet kivezettek felújított istállójából, majd néhány kör erejéig sétáltatták a folyamatosan villogó vakuk kereszttüzében.

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
3 perce

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
28 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
36 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
51 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája