Ritter Árpád kihívta Hegedüs Csabát

User UserUser User
2009.12.15. 15:17
Címkék
Ahogy azt korábban megírtuk, a versenyzéstől tavaly visszavonult, kétszeres Európa-bajnok Ritter Árpád versenybe száll a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) elnöki posztjáért. A Magyar Birkózóliga (MBL) sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Hegedüs Csabát kihívó Ritter, ha hatalomra kerülne, többek közt olyan korábbi olimpiai és világbajnokoknak szánna szerepet, mint Polyák Imre, Komáromi Tibor, Varga János, Tóth István, Kovács István és Növényi Norbert.

 

Ritter Árpád változtatna szeretett sportágának helyzetén
Ritter Árpád változtatna szeretett sportágának helyzetén

„Hosszú évek óta érezzük, tapasztaljuk, és mára már sajnálatos tényként kell megállapítanunk: a birkózás egyre lejjebb csúszik a sportágak magyar rangsorában, ezzel párhuzamosan egyre távolabb kerül a világ élvonalától" – áll a Magyar Birkózóliga közleményében.

„Szakosztályaink elszegényedtek, edzőink a létminimum határán egyensúlyozva próbálnak mindent megtenni a felemelkedés érdekében."

Ezen a helyzeten próbálna változtatni Ritter Árpád (aki aktív sportpályafutásának befejeztével egyből a Budapesti Birkózószövetség elnöke lett), ha őt választanák a Magyar Birkózószövetség elnökének.

Január 23-án tartják az MBSZ tisztújító közgyűlését, amelyen hosszú idő után lesz tehát ellenjelöltje az elnöki tisztet 1992 óta ellátó Hegedüs Csabának, aki még versenyzőként 1972-ben, Münchenben a magyar sport századik olimpiai aranyérmét szerezte.

Rittert a Magyar Birkózóliga – amelynek huszonkét klub is tagja, köztük olyan élszakosztályok, mint a Vasas, vagy az idei világbajnok Kiss Balázst adó BVSC – jelöli elnöknek.

A szövetség tájékoztatása szerit Hegedüs Csaba jelenleg Indiában tartózkodik a Dzsalandharban rendezendő Nemzetközösségi Bajnokság technikai igazgatójaként, és csak december 21-én érkezik haza. Ezután reagálhat az eseményekre.

Legfrissebb hírek

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 perce

Az első félóra után sincs gól a Nyíregyháza–ETO-n

Labdarúgó NB I
9 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
22 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
1 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája