Sporttudomány: Frenkl Róbertet Tóth Miklós váltja az elnöki székben

2009.12.04. 09:57
Címkék
Tisztújító közgyűlést tartott csütörtökön a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT). A több mint félezer tagot számláló civil szervezetet ’96-os megalakulása óta Dr. Frenkl Róbert vezette, ma a TF korábbi tanszékvezetője leköszönt tisztségéről. A jelenlévők Dr. Tóth Miklóst választották elnöknek, aki nem csak a társaság élén követi a professzort, néhány esztendeje ő vezeti a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (SE-TSK) Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékét.

A Magyar Sporttudományi Társaság a hazai sporttudományos élet meghatározó tagjait tömörítő szervezet. A közgyűlésen Frenkl Róbert, elnöki beszámolójában az elmúlt 13 esztendő eredményei között a Sporttudományi Doktori Iskola létrejöttét, a hét országos sporttudományi kongresszus megszervezését, tudományos kutatások és szakmai kiadványok támogatását, szakmai folyóirat rendszeres megjelentetését emelte ki, hangsúlyozta továbbá a szakmai szervezetekkel való együttműködések kialakításának fontosságát. Az eseményen búcsúzott a főtitkári teendőktől Dr. Mónus András is, aki még a Gallov Rezső által irányított OTSH főosztályvezetőjeként lett az MSTT adminisztrációjáért, szervezési feladataiért felelős vezető.

- A jövőre vonatkozó koncepciómat három fő csapásirányban képzelem el: nemzetköziség, kooperáció és pályázati munka - fogalmazott köszöntőjében Tóth Miklós.

Az MSTT általános alelnöke Dr. Tihanyi József egyetemi tanár, az SE-TSK dékánja; alelnökök Földesiné, Dr. Szabó Gyöngyi egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Dr. Szabó Tamás utánpótlás-nevelési igazgató, egyetemi magántanár, a MOB alelnöke és Dr. Radák Zsolt egyetemi tanár, az MTA doktora, a SE-TSK tudományos dékán-helyettese.  

A Magyar Sporttudományi Társaság elnökségének további tagjai: Dr. Bognár József, Dr. Farkas Anna, Dr. Gombocz János, Dr. Györe István, Györfi János, Dr. Hamar Pál, Dr. Honfi László, Dr. Lénárt Ágota, Dr. Martos Éva, Dr. Ozsváth Károly és Dr. Rétsági Erzsébet. Az Ellenőrző Bizottság elnöke Dr. Szabó Attila, a NUPI tudományos főmunkatársa, az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének egyetemi docense; tagok Dr. Cserháti László és Dr. Gősi Zsuzsanna.

Legfrissebb hírek

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
4 perce

Az Esbjerg kezdte jobban az FTC elleni rangadót a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
11 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
36 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
59 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája