Vitorlázás: Berecz Zsombor remekelt Melbourne-ben

2009.12.19. 19:29
Címkék
Az olimpiai hajóosztályok számára kiírt világkupa-sorozat első állomásán, Melbourne-ben Berecz Zsombor a laser hajóosztályban összetettben a hatodik helyen végzett, az utolsó napon megrendezett Medal Race versenyt pedig megnyerte.

A Team Proximo versenyzője, pekingi olimpikonunk, aki jelenleg a világranglista 25. helyén áll, már ősz elején elkezdte a felkészülést a 2010-es versenyszezonra.

A laser osztályban 43 versenyző között a Medal Race előtt a kilencedik helyen állt, az egyik futamban sikerült egy második helyet is elérnie. Bejutott a legjobb tízbe, és pénteken megnyerte az utolsó futamot, a Medal Race-t, amelyen dupla pont jár az eredményekért, így összetettben végül a hatodik helyet szerezte meg a világkupa-sorozat első versenyén.

Ez az olimpiai hajóosztályokban hosszú évek után az első kimagasló eredmény, legutóbb a kilencvenes évek elején a Nyári Zsolt, Nyári Gyula kettős vezette a ranglistát a 470-es hajóosztályban.

Berecz rajthoz áll majd a világkupa-sorozat további futamain is. Januárban Miamiban, majd Palma de Mallorcán, Hyeresben, Medemblikben, Kielben és Weymouthban lesznek versenyek, a sorozat augusztusban ér véget.

Legfrissebb hírek

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
40 perce

Skeet: Kocsi-Horváth Lujza és Péli Nimród U18-as Eb-bronzérmes

Utánpótlássport
1 órája

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Két gyors gól után nem volt visszaút – Sárpátki Tamás

Jégkorong
2 órája

Kádár Tamás: Nem készített fel anno az NB I az európai futballra

Labdarúgó NB I
2 órája

Novemberben Budapesten lesz az Európai Ökölvívó-szövetség kongresszusa

Ökölvívás
2 órája

Szoboszlai Dominik is pályára lép a Red Bull Four 2 Score budapesti döntőjén

Minden más foci
2 órája

Tombolt a Verstappen-láz a nürburgringi 24 óráson

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik