Asztalitenisz: Ormai László nevét viseli a Marczibányi téri csarnok

2010.01.12. 17:18
Címkék
Ünnepélyes keretek között leplezték le kedden délután a Marczibányi téren a Statisztika asztalitenisz szakosztályának otthonát, amely a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium döntése alapján ezentúl Ormai László nevét viseli.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter beszédében méltatta a 77 esztendős sportvezető sikereit, s kiemelte, hogy miközben irányításával világszerte ismert műhellyé vált a Statisztika, a klub soha nem várt állami támogatásra, nem panaszkodott, mégis mindenki elvégezte a munkáját.

Benedek Fülöp a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke mindehhez hozzátette, hogy a csarnok felújítását, korszerűsítését a nemzetközi szövetség is támogatta, a cél pedig az, hogy a Marczibányi téren alakítsák ki a sportág közép-kelet-európai központját.

„Azt hittem, már nem tudnak meglepni, most azonban mégis sikerült – mondta Ormai. – Az elismerés és a megtiszteltetés mellett azonban nagyon fontos, hogy az épület is megújult, és így megfelelő helyszín lesz nem csak a magyar, de az európai asztaliteniszezők számára is.”

A sportvezető hozzátette, mindig is úgy igyekezett irányítani a Statisztika szakosztályát, hogy közben alkalmazkodott a mindenkori körülményekhez, mert másképp nem tudta volna életben tartani a magyar sport egyik legsikeresebb klubját.

Ormai labdarúgóként kezdte sportolói pályafutását, majd asztaliteniszre váltott. 1954-ben vette át a Statisztika női csapatának vezetését, s irányításával a csapat 25 alkalommal nyert BEK-et, 40-szer nemzeti bajnoki címet, ebből 39-et megszakítás nélkül. Tanítványai különböző korosztályokban összesen 97 Európa-bajnoki címet nyertek.

Ormai a hazai szövetség tiszteletbeli elnöke, a Magyar Edzők Társaságának elnöke, Ezüstgerely-díjas mesteredző, s továbbra is a Statisztika asztalitenisz szakosztályának első embere.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
5 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
5 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
6 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik