Bolt a Titans running backjével versenyezhet

2010.01.05. 08:31
null
Boltra nehéz feladat várhat Johnson ellen (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Az ESPN értesülései szerint Usain Bolt és Chris Johnson képviselői azon munkálkodnak, hogy megszervezzenek egy futóversenyt a jamaicai atléta és a Tennessee Titans running backje között.

A 100 és 200 méteres síkfutásban is világcsúcstartó és egyeduralkodó Bolt győzelme elvileg borítékolható lenne, ám a két sportoló rövidebb távon mérné össze az erejét (azaz gyorsaságát), így pedig már más a helyzet.

Bolt ugyanis finoman fogalmazva sem a legjobb rajtoló, és az NBC tévétársaság emberei rámutattak, hogy a sprinter a pekingi olimpián a 100 méter döntőjében egy hajszállal lassabban futotta le az első negyven métert, mint Johnson az NFL Scouting Combine-on (ez egy évente sorra kerülő egyhetes eseménysorozat, amelynek keretén belül a főiskolás amerikaifutball-játékosok fizikális és mentális téren mérik össze erejüket a profiliga csapatainak edzői, igazgatói és játékosmegfigyelői előtt).

Ennek tudatában nem meglepő, hogy Johnson 60 (vagy még kevesebb) méteren szeretne versenyt futni Bolttal, aki viszont ennél hosszabb távot részesítene előnyben.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
34 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
53 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája