Úszás: Gyurta a londoni olimpián is megküzdhet Kitadzsimával

2010.01.19. 08:16
Címkék
Nem „szabadult meg" egy nagy riválistól Gyurta Dániel: a négyszeres ötkarikás bajnok japán mellúszó, Kitadzsima Koszuke bejelentette, hogy fel akar készülni a londoni olimpiára.

A 27 éves klasszis, aki a 100 és a 200 méteres mellúszásban is olimpiai címvédő, a pekingi játékok után a visszavonulását fontolgatta, de 15 hónap kihagyást követően visszatért, és az Egyesült Államokban tréningezik.

„Hogy felkészüljek a kihívásra, nagyon sokat kell fejlesztenem az erőnlétemen. A londoni olimpia a végső célom, mindent megteszek, hogy indulhassak" – nyilatkozta Kitadzsima.

 

Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
11 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
19 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
29 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
56 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája