Vívás: NOB-döntés után elmarad a kuvaiti férfi párbajtőr Grand Prix

MTI MTIMTI MTI
2010.01.12. 14:57
Címkék
Minden jel arra utal, hogy a hét végén nem rendezik meg a férfi párbajtőrözők kuvaitvárosi Grand Prix-viadalát; a friss módosítás a nevezett versenyzőik révén érintett szövetségeknek – így a magyarnak – nem kis nehézséget okoz.

Füleky András, a sportág hazai irányító szervezetének (MVSZ) ügyvezető igazgatója kedden, a hét végi budapesti női párbajtőr Westend GP sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy bár a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottsága a nap folyamán elvileg még szavaz erről, a FIE honlapján már az áll, hogy a versenyt törölték.

Egy-egy viadalt normális esetben legkésőbb két hónappal a rajt előtt lehet elhalasztani vagy lemondani, most azonban a változtatás mindössze néhány nappal a tervezett kezdés előtt történt.

A magyar csapat repülőjegyeit, szállásfoglalását egy nappal az indulás előtt át kellett íratni, illetve az utazást újra kellett szervezni, mivel az eredeti terv szerint a küldöttség Kuvaitvárosból repült volna tovább Dohába, a következő, katari GP helyszínére.

Az ügy hátterében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt heti döntése áll, amellyel felfüggesztette a kuvaiti ötkarikás szervezet tagságát, mégpedig arra hivatkozva, hogy az ország kormányának lehetősége van politikai befolyásolásra. A kuvaitiak ugyanis a NOB korábbi felszólítása ellenére sem módosították azt a törvényt, amely alapján az állam beavatkozhat sportszervezetek tisztújításába.

Döntését követően a NOB a nemzetközi sportszövetségektől kért együttműködést a szankció végrehajtását illetően.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
5 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
5 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
6 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik