Olimpiai Bajnokok Klubja: protestálnak a Komjádi uszoda társnevesítése ellen

2010.02.01. 10:56
Címkék
Az olimpiai bajnokainkat tömörítő klub az elnök, Dömötör Zoltán szignójával hétfőn közleményt adott ki, amelyben a tagok nemtetszésüket fejezik ki az ügyben, hogy a Császár-Komjádi Béla sportuszoda a jövőben újabb nevet vegyen fel, miután a közelmúltban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Markovits Kálmánnak így kívánnak emléket állítani.
ÁLLÁSFOGLALÁS KOMJÁDI BÉLA EMLÉKÉNEK VÉDELMÉBEN

„Komjádi Béla nemcsak hivatást teljesített és dicsőséget szerzett a magyar nemzetnek eredményes munkálkodásával, hanem például szolgált a magyar ifjúságnak, hogy a sportszeretet mellett hogyan kell igazán a magyar nemzetért küzdeni, és egy életet feláldozni. Komjádi Béla, bár tudta, hogy magában hordja a gyilkos kórt, egy pillanatig sem kímélte magát, s íme, példája ott lebeg mindannyiunk szeme előtt: kötelességtudata, szeretete hazája iránt. Magyarországnak kevés népszerűbb embere volt nála, és még kevesebb jobb" – idéz „A magyar vízilabdázás története" című kötetben Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója, minden idők legjobb játékosa, a magyar vízilabdasport világelsőségét megalapozó, fiatalon, 41 éves korában elhunyt kapitányának nekrológjából.

Úgy tűnik azonban, hogy azok, akik azt tervezik, hogy a Komjádi uszoda kettős nevet kapjon, nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, tájékozottsággal, nincsenek tisztában azzal, hogy Komjádi Béla milyen meghatározó szerepet töltött be a magyar vízilabdasportban. Nélküle a magyar válogatott aligha nyert volna kilenc olimpiai bajnokságot, aratott volna számtalan sikert.

A tervezett dupla névadás Komjádi Béla emlékét sérti. Ezt a kettős elnevezést mi, olimpiai bajnok magyar vízilabdázók nem tudjuk elfogadni, ez ellen határozottan tiltakozunk.

A nemrég elhunyt Markovits Kálmán kétszeres olimpiai bajnok kiváló játékos volt. Sportpályafutása befejezése után egy ideig a Bp. Spartacus elnöki tisztét látta el, így kézenfekvő volna, hogy a szövetkezeti klub által épített Kőér utcai uszodát nevezzék el Markovits Kálmánról, s emlékét a róla később elnevezendő iskolák is méltón őrizhetnék.

A Komjádi Béla uszoda kettős elnevezésével megsértenénk a magyar vízilabdázás legnagyobb egyéniségének emlékét.

Dömötör Zoltán

az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke

Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
12 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
18 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
18 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
45 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
55 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája