Kajak-kenu: Fábiánné kétszeresen is kerüli a nyilvánosságot

MTI MTIMTI MTI
2010.03.23. 09:49
null
Az edzőnő szerint neki nem kell mindenáron megnyilvánulnia (Fotó: Tumbász Hédi, NS-archív)
Címkék
Kerüli a nyilvánosságot Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki tanítványaival hétfőn érkezett haza a sevillai edzőtáborból, ahol kilencfős csoportja több mint 400 kilométert lapátolt.

„Kétszeresen is kerülöm a nyilvánosságot – nyilatkozta a távirati irodának a hatszor az év edzőjének megválasztott kajakos szakember. – Mostanában ugyanis van más, aki a sportágunkból túl sokat szerepel, és velem, illetve a lányokkal kapcsolatosan rendre negatívan nyilatkozik. Másrészt nekem nem kell mindenáron megnyilvánulnom, sokkal jobb, ha szép csendben végezzük a dolgunkat."

Fábiánné csoportja a pekingi olimpiát követően átalakult, és Storcz Botond személyében új szövetségi kapitánnyal kell együtt dolgoznia.

„A korábban megalázott lányokkal kellett belerázódni Storcz új felkészülési és versenyeztetési szisztémájába. Természetesen hajlandó vagyok igazodni bizonyos elvekhez, és az adott keretek között azon dolgozni, hogy a megmaradt embereimből kihozzam a maximumot. Úgy érzem, jó úton járunk. Mind a 2009-es évben, mind a téli felkészülési időszakban látottakkal elégedett vagyok. A lányok Sevillában például három hét alatt mindössze egyszer kaptak félnapos kimenőt, egyébként pedig jókedvűen végezték a kőkemény munkát, amelynek során több mint 400 kilométert hagytak maguk mögött. Nagyon sokat jelentett, hogy Szabó Attila edzőkollégám kenusaival napról napra egymás mellett és egymás ellen rivalizálva lapátoltak. Örömömre az ott látottakról Storcz Botond is pozitívan nyilatkozott."

A sevillai edzőtábort egy „kalandos" hazautazás zárta le: „Ilyenben még nem volt részem! Vasárnap reggel 11-től úton voltunk, és végül hétfőn éjjel fél egykor érkeztünk meg Ferihegyre. Normális szervezéssel három átszállással is előbb itthon kellett volna lennünk. Mivel elgyötört emberekkel nem lehet érdemi munkát végezni, természetesen ugrott a hétfői edzésnap. Arról nem is beszélve, hogy a szombat reggeli utolsó, hét órakor megkezdett foglalkozásunkat követően már szombaton is hazajöhettünk volna..."

A szakember jelenleg kilenc versenyzővel foglalkozik, s mint elmondta, keményen készülnek a május közepén esedékes rangsoroló viadalra: „Megkönnyíti a dolgomat a lányok optimális hozzáállása. Árgus szemmel figyelem őket, a női szakágban dolgozó másik két csoporttal viszont egyáltalán nem foglalkozom. Korábban is mindig jó úton jártam, és most is bizakodó vagyok. Keményen készülünk a május közepén, Szolnokon esedékes rangsorolóra, ahol mindenkinek egyesben kell megmutatnia magát. A kapitány az ott látottak alapján állítja majd össze a május végi szegedi világkupára az induló magyar egységeket."

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59