Öttusa-vk: Kasza Róbert ötödik lett Kairóban

MTI MTIMTI MTI
2010.03.21. 17:48
Címkék
Kasza Róbert az ötödik helyen végzett vasárnap az öttusázók kairói világkupaversenyén. A 36 fős férfidöntőben még egy magyar szerepelt: Demeter Bence 27. lett.

Kasza jól vívott, 22 győzelme révén a negyedik volt az első szám után, majd a 200 méteres úszásban a hatodik legjobb időt érte el.

A lovaspályát két verőhibával teljesítette, ennek nyomán az egyiptomi Omar el-Geziri és az ukrán Dmitro Kirpuljanszkij mögött a harmadik helyen állt a kombinált szám előtt.

A zárás viszont nem igazán sikerült neki: a lövészetekkel megszakított 3000 méteres futásban ugyan mindkét előtte rajtoló riválisát megelőzte, de közben másik négyen elé kerültek.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-t itthonról arról tájékoztatta, hogy Kasza az első sorozatban négyet hibázott, emiatt csúszott vissza.  

Demeter Bence szereplését alapvetően befolyásolta, hogy a pástokon mindössze tíz ellenfelét győzte le.

Győzött a litván Edvinas Krungolcas, csupán néhány centiméterrel megelőzve honfitársát, Justinas Kinderist.

A pénteki selejtezőben 74-en szerepeltek, a három csoportból az első 12-12 helyezett került a fináléba.

ÖTTUSA-VILÁGKUPA, KAIRÓ
1. Edvinas Krungolcas (litván) 5588 pont
2. Justinas Kinderis (litván) 5588
3. Makszim Kuznyecov (orosz) 5564
...5. Kasza Róbert 5536 (vívás: 22 győzelem/928 pont, úszás: 2:06.00 perc/1288 pont, lovaglás: 1160 pont, lövészet-futás: 11:50.74 perc/2160 pont)
...27. Demeter Bence 5224 (10/640, 2:07.57/1272, 1196, 12:01.72/2116)

Egy nappal korábban, a női versenyben Gyenesei Leila negyedik, Pataki Viktória pedig 13. lett.

Legfrissebb hírek

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
13 perce

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
50 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
1 órája

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik