Rg: Vass Dóra karikával szerepelhet a debreceni vk vasárnapi döntőjében

MTI MTIMTI MTI
2010.03.06. 18:42
Címkék
Vass Dóra a rendező ország jogán bemutathatja gyakorlatát a második magyar ritmikus gimnasztika világkupa vasárnapi karikafináléjában.

A debreceni Főnix Csarnokban szombaton már több mint ezren látogattak ki a selejtezőkre, amelyek során a magyarok közül Vass Dóra mellett Forray Fanni, Szalóky Violetta, Horváth Csinszka – s versenyen kívül Korom Anna – mutatta be gyakorlatát.

A mezőny erőssége miatt döntőbe jutásra kevés esélyük volt, és a papírforma igazolódott is: a magyar csapat legjobbja, Vass Dóra három szeren is a legjobb tízben végzett, karikával a rendező ország képviselőjeként versenyezhet is a vasárnapi fináléban. Labdával és szalaggal csak tartalékként várhatja a legjobb nyolc küzdelmeit.

A várakozásoknak megfelelően a legjobban valamennyi szeren Peking olimpiai bajnoka, az orosz Jevgenyija Kanajeva szerepelt.

Vasárnap az egyéni és az együttes kéziszercsapat fináléja 12:15 órakor, a nemzetközi junior verseny döntője 10 órakor kezdődik.

Bővebb írásunk ide kattintva olvasható.

Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
5 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
10 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
38 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
47 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
48 perce

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
48 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
1 órája