Szabadidősport: Nike félmaratoni huszonötödször szeptember 5-én

MTI MTIMTI MTI
2010.05.13. 16:51
Címkék
Szeptember 5-én rendezik meg a jubileumi, 25. Nike Budapest félmaratonit, melyre a szervezők csaknem kilencezer résztvevőt várnak.

A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a 21.097 km-es távot egyénileg, illetve párokban 13.7 és 7.4 km-es felosztásban lehet teljesíteni, mindemellett 3.5 km-en is kipróbálhatják magukat a futni vágyók.

A szervező Budapest Sportiroda vezetője, Kocsics Árpád szerint a félmaratoni ugyan teljesíthető feladat – éppen ezért a „leküzdhető táv” a verseny mottója hosszú ideje –, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy csak szakszerű felkészülés után vállalja bárki is a több mint 21 km lefutását.

Már csak azért is, mert többször előfordult az évek során, hogy mentőt kellett hívni egy-egy erejével elkészülő futóhoz. Hozzátette: a Budapest félmaratonit 1996 óta rendezik a Budapest maratonitól elkülönülten, azóta 57 ezer célba érője van a viadalnak, közülük 33-an mindegyik eseményen részt vettek. A legidősebb befutó 83 éves volt.

Kocsis Árpád hangsúlyozta: bár a fővárosban rendezik, nem budapesti az esemény, az egész országot megmozgatja, a magyar indulóknak átlagosan 55 százaléka érkezik vidékről. A tavalyi megméretésen egyébként 52 ország képviseltette magát. A legtöbben, több mint háromszázan Nagy-Britanniából érkeztek.

A Nike sportszergyártó cég a felkészülésben szeretné segíteni a sportolókat: az országszerte felállított futócentrumokban edzők segédkeznek az egyéni edzésprogramok elkészítésében, valamint szakemberek tanácsai mellett lehet kiválasztani a megfelelő felszereléseket is.

Legfrissebb hírek

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
28 perce

Sportlövő-vb: Nagy Ákos Károly messze volt a döntőtől légpisztolyban

Egyéb egyéni
47 perce

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
50 perce

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
59 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
1 órája

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
2 órája