Vitorlázás: a vitorlázók védik a Balatont - Schmitt Pál

MTI MTIMTI MTI
2010.05.15. 12:30
Címkék
A vitorlázók védik a Balatont, és ez az egyetlen sport, ahol a versenyzőknek az ellenfél mellett a természet erőivel is meg kell küzdeniük – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és az Országgyűlés elnöke, mielőtt megnyitotta az idei vitorlásévadot Balatonfüreden.

A házelnök szombati beszédében hangsúlyozta, hogy a tó sportszempontból is egyedülálló értéket képvisel, védelme ezért kiemelten fontos.

Schmitt Pál szerint a Balaton óriási terhelést visel, ezért szükséges a regionális összefogás az állagának megőrzésére.

„A Balaton millió embernek nyújt kikapcsolódást, egész Európa szereti, a Balaton mindenkié. Akik a legtöbbet tehetnek érte, azok maguk a vitorlázók, akik szeretik és élvezik ezt a szeszélyes, nagy tavat – mondta a MOB vezetője. – Az igazolt vitorlások száma már meghaladja az ötezret, de akár hatezren is elférnének a tavon egyszerre."

Bóka István, Balatonfüred polgármestere reményét fejezte ki, hogy az újonnan alakuló kormány kiemelten kezeli majd a Balatont és Balatonfüredet. Hozzátette: meg kívánják őrizni elsőségüket, amelyet a vitorlázás bölcsőjeként és a vitorlásversenyek rendezésében betöltenek. A polgármester elmondta, hogy szeretné, ha a vitorláskikötők létesítésének feltételei egyszerűsödnének, és minél több kikötő létesülhetne a Balatonon, mert vitorlázni minden időben lehet.

Szoják Balázs, a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) főtitkára kijelentette, hogy egy későbbi időpontban rendezik meg azt a figyelemfelkeltő demonstrációt, amelyet a versenycélú hajók megadóztatása miatt terveztek szombatra.

Ezután délben, 120 résztvevővel rajtolt el az Impuls-Leasing Évadnyitó Nagydíj, amely hagyományosan a balatoni vitorlásidény nyitó rendezvénye. Ezúttal 29 hajóosztály számára írtak ki nagyhajós túraversenyt a Balatonfüred–Alsóörs–Tihany–Balatonfüred útvonalon.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Eb-selejtező: Magyarország–Montenegró

Kézilabda
1 perce

Európa-liga: Dibusz az idényben először véd az alapszakaszban, Modric a padon a hazaiaknál – kezdők

Európa-liga
3 perce

Eltemették a Tenerife kedden elhunyt labdarúgóját

Spanyol labdarúgás
5 perce

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
45 perce

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
52 perce

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
53 perce

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
59 perce

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
1 órája