
Az angliai Brightonban született Nicks 1953-ban vb-t és Eb-t nyert testvérével, Jenniferrel, ezenkívül volt még egy-egy ezüst- és két-két bronzérme világ-, illetve kontinentális bajnokságról.
Ezt követően versenyzőként visszavonult, és az Egyesült Államok Korcsolyázószövetségének adatbázisa szerint több mint 1200 tanítványa volt. A legsikeresebbek olimpiai bajnokok, világbajnokok, illetve érmesek lettek már az 1960-as évektől kezdődően.
Első versenyzője, Peggy Fleming 1968-ban nyert ötkarikás aranyérmet, de dolgozott együtt például az 1979-ben vb-győztes Tai Babiloniával és Randy Gardnerrel, az 1992-ben olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok Kristi Yamaguchival, illetve a 2006-ban olimpiai második Sasha Cohennel és a 2014-ben olimpiai harmadik Ashley Wagnerrel is. Elmondhatta magáról, hogy hat egymást követő évtizedben is volt olimpiai vagy világbajnoki dobogós versenyzője. Az amerikai válogatottal 31 vb-n és tíz olimpián volt jelen edzőként.
A nemzetközi és az amerikai szövetség is beválasztotta a Hírességek Csarnokába.

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete






