Sakk: újabb botrányt okozhat a Nemzetközi Sakkszövetség határozata

2010.07.27. 17:45
Címkék
A Nemzetközi Sakkszövetség elnöksége úgy döntött, hogy a korábbi megállapodásokat felrúgva Kazanyban rendezi meg a világbajnokjelöltek versenyét.

A FIDE elnöksége a norvégiai Tromsőben megtartott ülésén úgy határozott, hogy mind a nyolc világbajnokjelölt Kazanyban ül asztalhoz 2011-ben, hogy kieséses rendszerben eldöntsék, ki legyen 2012-ben az indai Viswanathan Anand kihívója.

Az előző terv szerint az oroszországi Kazany és az azerbajdzsáni Baki megosztva adott volna otthont az eseménynek. Ennek megfelelően az azeriek már át is utalták a FIDE számlájára a rendezéshez szükséges 150 ezer eurót.

Korábban Azerbajdzsán egymaga látta volna vendégül a nagymestereket, ám az örmény Levon Aronjan tiltakozott, mert országának közismerten rossz a viszonya az azeriekkel. A FIDE ezután osztotta ketté a mezőnyt, ám most úgy tűnik, hogy Baki hoppon marad, és mindenki Oroszországba megy.

Ez esetben Veszelin Topalov minden valószínűség szerint lemond világbajnok-jelölti státuszáról, ugyanis a bolgár exvilágbajnoki kijelentette, hogy ő meg az oroszoknál nem szeretne játszani, mert fél, hogy hátrányos megkülönböztetés éri. Ez esetben az orosz Alekszandr Griscsuk helyettesítheti Topalovot.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
2 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
11 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
17 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
26 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
31 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
36 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
55 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
58 perce