Szabadidősport: hideg a víz - tovább halasztják a Balaton-átúszást

2010.07.31. 12:35
Címkék
A szervezők ismét a halasztás mellett döntöttek, így augusztus elsején, vasárnap sem rendezik meg a Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. 
A meteorológiai szakemberek szombat délben, Siófokon arról tájékoztatták a szervezőket, hogy a levegő hőmérséklete ugyan megfelelő lesz a hét utolsó napján, a Balaton vízének hőmérséklete azonban várhatóan vasárnap sem haladja majd meg a 21 fokot. A résztvevők egészsége és biztonsága érdekében emiatt, egyetértésben a vízi rendészettel, nem tartják meg az úszást. Az időjárás változékonysága miatt ebben az évben már másodszor kellett a halasztás mellett dönteni, és az elmúlt években sem sikerült az eredetileg kitűzött időpontban megtartani a népszerű szabadidős sporteseményt. „A szervezők készültek, a két parton már felállították a rajt-, illetve a célkaput, és a Magyar Honvédség is felállította a rendezéshez szükséges katonai sátrakat – mondta Szántó László szervezőbizottsági elnök. – Nekünk mégis az emberek biztonsága a legfontosabb, így a szakemberekkel egyeztetve, egyöntetű döntést hoztunk, vagyis mindenki egyetértett a halasztással. Hideg a víz, Révfülöp és Balatonboglár között 20 és fél fokos, és az előrejelzések szerint nem is javul a helyzet az előttünk álló huszonnégy órában.” A nagy érdeklődésre és várakozásra való tekintettel ugyanakkor a szervezők – a korábbi hírekkel ellentétben – úgy döntöttek, hogy még egy új időpontot kitűznek, és augusztus 28-ra, szombatra ismét meghirdetik a rendezvényt.
Legfrissebb hírek

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
4 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
9 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
19 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
24 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
29 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
48 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
51 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája