Birkózás: közlekedési balesetben elhunyt a szövetség titkára

2010.08.30. 16:50
Címkék
Súlyos veszteség érte a magyar birkózócsaládot: meghalt Béni István. A szövetség 54 éves titkára külföldi szabadsága idején, közlekedési balesetben vesztette életét.

Huszonhat éve, 1984-ben került a Magyar Birkózó Szövetségbe. Az MBSZ nekrológja – a szövetség honlapján – így méltatja a pályafutását: „Hihetetlen igyekezettel, elszántan ismerte és tanulta meg a sportágat, a feladatát. Rengeteget olvasott, folyamatosan tanult, elvégezte a TF sportszervezői szakát, gazdagította az angol nyelvtudását. Nagy szakmai alázattal végezte minden munkáját, mindig arra összpontosított, hogy a legtöbbet és a legjobbat adja. Örömmel fogadta a nagy kihívásokat is: a rangos hazai versenyek már szinte megszámlálhatatlan sorában volt a szervezőbizottság stabil pontja. Külföldön is felfigyeltek rá, több bakui világverseny előkészítésében támaszkodtak rá a rendezők. A legnagyobb nemzetközi elismerést tavaly kapta meg: a vilniusi Európa-bajnokságon vehette át a FILA-érdemrend arany fokozatát."

Béni István hazaszállításáról és temetéséről a Magyar Birkózó Szövetség gondoskodik.

Legfrissebb hírek

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
4 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
4 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
17 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
18 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
36 perce

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
38 perce

Kisvárdai kapufa és felcsúti helyzetek az első félidőben

Labdarúgó NB I
38 perce

Nadrághúzás a sorfalban az MTK–Kispest-Honvéd bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
54 perce