Sportlövő-vb: Sidi Péter első helyen döntős összetettben

2010.08.04. 11:56
Címkék
Sidi Péter tartja kiváló formáját a müncheni olimpiai kvalifikációs sportlövő-világbajnokságon, amelynek szerdai napján első helyen jutott be a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett viadalának döntőjébe.

A vb-n eddig is remekül szerepelt, légpuskában ezüstérmes, fekvőben pedig negyedik helyezett komáromi sportoló Európa-bajnoki címvédőhöz méltóan lőtt az összetett alapversenyében, fekvő, álló és térdelő testhelyzetben is remekül célzott, és kiemelkedő, 1178 körös eredménnyel zárt az első helyen.

A tavalyi évben a világ legjobb férfi sportlövőjének megválasztott Sidi kiváló helyzetből várhatja a 12.45 órakor kezdődő finálét, ugyanis a második helyen álló dél-koreai Han Dzsin Szeop 1176, míg a harmadik szerb Nemanja Miroszavljev 1174 kört ért el a 3x40 lövés során.

Ebben a számban 119 lövő nevezett, s a keddi selejtező után 70-en léphettek lőállásba szerdán. A másik két magyar, Jákó Csaba és Hári Péter nem tudta kvalifikálni magát a szerdai versenybe.

Az összetettben öt olimpiai kvóta talál gazdára Münchenben, ám Sidi már nem szerezhet újabbat, mivel rögtön az első számban, a szombati légpuskában megkaparintott egyet.

Legfrissebb hírek

Vívás: négy női kardozónk a 64 között a limai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
10 perce

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
18 perce

NBA: extra segítség jött a padról, az Oklahoma idegenben megverte a Spurst

Amerikai sportok
32 perce

Tökéletes salakidény előtt áll Jannik Sinner

Tenisz
51 perce

Szombati sportműsor: Svájc–Magyarország a hoki-vb-n, FTC–Honvéd döntő a vízilabda ob I-ben

Minden más foci
7 órája

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
7 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
8 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik