Torna-vb: Berki Krisztián jó formában várja a szombatot

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 21:27
Továbbra is rendkívül jó formában van a tornászok rotterdami világbajnokságán a négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián, aki első helyen jutott be a lólengés szombati fináléjába.

Kovács István vezetőedző tájékoztatása szerint is kiválóan mennek az edzések, csütörtökön délelőtt egy tréningre került sor, ahol jól ment a gyakorlat. Pénteken egy átmozgató edzés lesz, szombaton pedig lólengésben elsőként szólítják Berkit, aki várhatóan ismét a 6.7 kiinduló pontú gyakorlatát mutatja be. Altorjai Sándor MATSZ-főtitkár szerint a bírók és a különböző nemzetek szakvezetői is elismerik a magyar bajnok nagyságát, arról beszélnek, ha sikerül hibátlan gyakorlatot produkálnia, megnyeri a vb-t.

Közben a magyar férficsapat is hazaérkezett Hídvégi Vid kivételével, aki mellett Csillag Tünde és Tóth Renáta is a helyszínen szoríthat Berkinek.

BERKI: FIZIKAILAG ÉS LELKILEG IS TELJESEN RENDBEN VAGYOK
 

Berki Krisztián: – Minden rendben, jól érzem magam. Délelőtt edzettem, aztán visszamentem pihenni a szállodába, majd megnéztem a csapatdöntőt. Pénteken délelőtt lesz egy átmozgató edzés, utána vagy pihenek, vagy kimegyek az egyéni összetett döntőre. Fizikailag és lelkileg is teljesen rendben vagyok.

 

Hídvégi Vid: – Nagyon örülök, hogy itt a helyszínen szurkolhatok Krisztiánnak, annál is inkább, mert csapatban is nagy hangsúlyt fektettünk a lóra, másodikok lettünk ezen a szeren csapatban, úgy érzem, ellensúlyozni tudtuk ezzel a sérülteket. Sajnálom, hogy egyéni összetettben nem kerültem be a legjobb huszonnégybe, de azzal, hogy a csapat a huszonkettedik helyen végzett, és részt vehet a jövő évi kvalifikációs vébén, sikerült az elképzelhetetlen.

A PROGRAM 
Okt. 22. péntek: férfi egyéni összetett finálé 16.00-19.00, női egyéni összetett finálé 19.30-22.00
Okt. 23. szombat: szerenkénti finálék, 13.00-17.00 női ugrás, felemáskorlát, férfi talaj, ló gyűrű
Okt. 24. vasárnap: szerenkénti finálék, 14.00-18.00 női gerenda, talaj, férfi ugrás, korlát, nyújtó
Október 25. hétfő: érkezés vegyes csoport: 12.00 Ferihegy 2A
Legfrissebb hírek

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54

Puskás Jenő: A terem és a magnéziapor illata örökre magával ragadott

Utánpótlássport
2026.01.16. 19:19

Szűcs Róbert lett a férfi tornászok szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.01.16. 14:47

Magyar Zoltán további építkezést és előrelépést remél a magyar tornászoktól

Torna
2026.01.12. 13:25

Ismét megműtötték Péter Sára válogatott tornász bokáját

Torna
2025.12.30. 08:25

Torna: a fiúk jól szerepeltek, a lányok adósak maradtak a sikerekkel

Utánpótlássport
2025.12.29. 18:35

Újabb orosz tornászok és ritmikus gimnasztikázók kaptak indulási engedélyt a nemzetközi versenyekre

Torna
2025.12.18. 22:32

Berki Krisztián: Egy országos óvodai program elindítása a tervem

Torna
2025.12.16. 13:27
Ezek is érdekelhetik