Asztalitenisz: Tóth Krisztina maratoni csatában elődöntős

MTI MTIMTI MTI
2010.11.30. 20:55
Címkék
Bejutott a legjobb négy közé egyesben Tóth Krisztina a németországi Braunschweigben zajló asztalitenisz Volkswagen-kupán.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a hétszeres kontinensbajnok magyar játékos – a nyolcfős női mezőny egyetlen európai születésű tagja – hét játszmában, maratoni csatában győzött kedden a világranglistán harmadik szingapúri Feng Tien-vej ellen. Ellenfele az elődöntőben egy másik távol-keleti nagyágyú, a rangsorban nyolcadik kínai Li Hsziao-hszia lesz.

A 250 ezer dollár összdíjazású tornán mindkét nemnél nyolc-nyolc versenyző lép asztalhoz, az egyenes kieséses rendszerű lebonyolítás után a két győztes 50-50 ezer dollárral és a névadó szponzornak köszönhetően egy-egy autóval gazdagodik.

A magyar asztaliteniszező a „látványos párosok" versenyében is ütőt ragad, partnere a cseh Renata Stribiková. Hogy duójuk továbbjut-e a szerdai döntőbe, a kedden késő este sorra kerülő selejtező után derül ki. Ebben a számban a látványosság, a nehézségi fok, valamint a két és fél perces bemutató ideje alatt elkövetett hibák alapján rangsorolják a fellépő duókat.

ASZTALITENISZ VOLKSWAGEN-KUPA 
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Tóth Krisztina–Feng Tien-vej (szingapúri) 4:3 (–9, –7, 7, 6, 9 , –5,  10)

 

Legfrissebb hírek

Izgalmas végjátékban nyert a Sopron és a DVTK is a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
1 perce

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
5 perce

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
11 perce

Vezet Prágában az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
35 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
39 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
48 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
49 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
51 perce