Dopping: a WADA fellebbezett Dmitrij Ovtcharov ügyében

MTI MTIMTI MTI
2010.11.30. 17:01
Címkék
Fellebbezést nyújtott be a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) a doppingvád alól felmentett négyszeres Európa-bajnok német asztaliteniszező Dimitrij Ovtcharov ügyében.

„Azokat a tényeket és adatokat szeretnénk felülvizsgáltatni, amelyek alapján a sportolót felmentették" – nyilatkozott Fredric Donze, a WADA szóvivője.

A 22 éves játékost először eltiltotta, majd felmentette a Német Asztalitenisz-szövetség (DTTB). Az elmarasztalásra azután került sor, hogy egy, még augusztusban elvégzett doppingteszt klenbuterol nyomait mutatta ki a sportoló szervezetében. Bár a B próba is pozitív eredményt hozott, Ovtcharov végig ártatlanságát hangoztatta, azt állítva, hogy a szer véletlenül, étkezés során kerülhetett a szervezetébe a kínai nyílt bajnokság idején. A DTTB egy kölni szakértő elemzésére hivatkozva végül, október 15-én – váratlanul – felmentő határozatot hozott. Az asztaliteniszező hajvizsgálatot is kért, s az a teszt negatív eredményt hozott.

Legfrissebb hírek

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
3 perce

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
10 perce

Vezet Prágában az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
34 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
37 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
46 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
48 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
50 perce

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
1 órája