Szocsi 2014: lemondott az olimpiai építkezések vezetője

2011.01.31. 13:17
Címkék
Lemondott Tajmuraz Bollojev, annak az Olimpsztroj nevű orosz állami óriásvállalatnak a vezetője, amely a 2014-es szocsi olimpia létesítményeinek elkészítéséért és a téli játékokhoz szükséges infrastruktúrának a kiépítéséért felel – közölte hétfőn a RIA Novosztyi orosz sajtóügynökség.

A távozását egészségi okokkal indokló Bollojev alig két héttel az előtt jelentette be döntését, hogy az ütemezési terv szerint megtartják az ötkarikás viadalok első tesztversenyét. Az Európa-kupa-sorozatba tartozó lesikló- és szuperóriásműlesikló-viadalt a Roza Hutor téli üdülőközpont lejtőin kialakított pályán tervezik lebonyolítani február 15-én.

Az AP a hírhez annyit fűzött hozzá, hogy – állami és magánpénzekből – eredendően 12 milliárd amerikai dollárt irányoztak elő a szocsi olimpia versenyszínhelyeire, de a költségek folyamatosan emelkedtek, továbbá hogy 2009-ben az az ügyészségi vád érte az Olimpsztrojt, hogy pénzügyi visszaéléseket követett el.

A RIA Novosztyi Bollojev lemondása kapcsán megjegyezte, hogy három éven belül a harmadik elnök távozott a vállalat éléről.

Legfrissebb hírek

Russell megszólalt az eltűnése után: Eljött a megfelelő pillanat, hogy őszintén, szívből beszéljek

F1
4 perce

Kuytre különleges kihívás vár a Fener–Liverpoolon; Sallai Roland kezd a Galatában – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
45 perce

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
48 perce

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
2 órája

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
2 órája