Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

2026.11.03. 14:28
null
Majoross Gergely (Fotó: Dömötör Csaba)
Majoross Gergely szövetségi kapitány azt várja, hogy a szlovén, a norvég és a házigazda francia csapat komoly kihívás elé állítja az általa vezetett magyar jégkorong-válogatottat a Nemzetek Európai Kupája (NEK) idénybeli első, amiens-i tornáján.

A keddi, Tüskecsarnokban rendezett sajtónyilvános edzést követően elmondta, hogy a szezonban – amelynek fő célja a májusi elitvilágbajnokság – saját együttesétől is szeretne fejlődést látni.

„Amiens-ben az ellenfelektől azt várom, hogy komoly kihívás elé állítsanak minket. Nekünk van néhány fókuszpontunk erre az idényre, ezekből kettőt-hármat szeretnénk tesztelni már most, ezen a tornán is. Nyilván van sok játékos is, akiket szeretnénk látni ezen a szinten, illetve azt, hogy mennyit tudtak előrelépni a nyár folyamán és hol tartanak most” – mondta az MTI-nek Majoross Gergely, aki jövőre sorrendben harmadszor vezeti majd élvonalbeli vb-n a magyar válogatottat.

Hozzátette: nagyon fontosnak tartják azt is, hogy a játékosok az erőnlét és állóképesség terén minél hamarabb fel tudják venni a versenyt akár a világ élvonalával is. „Ennek érdekében az idei évadtól minden tábort emelt szintű száraz teszttel kezdünk, ami újdonság lesz a srácoknak és nekünk is. Ez viszonylag egyszerű és biztonságos, ugyanakkor sokat mondó tesztsor, ami Laczkó Attila erőnléti edzőnk vezetésével flottul zajlik majd. A teszteredményekből is sok információval gazdagszunk, egyúttal személyes terveket adhatunk a játékosoknak a következő hónapokra is” – fogalmazott.

A csapat szerdán délután indul Amiens-be, ahol csütörtökön a szlovén, pénteken a norvég, szombaton pedig a házigazda francia együttessel találkozik.

A magyar válogatottra december közepén Budapesten vár torna, ahol Franciaország, Lengyelország és Ukrajna lesz az ellenfél. Februárban Norvégiában szerepel a gárda, ahol a házigazda mellett az osztrák és a dán csapattal csap össze.

A májusi vb-re a felkészülés áprilisban, a klubszezon zárását követően indul. Amennyiben nem lesz változás az oroszok visszaengedése miatt, a magyarok Düsseldorfban sorrendben Kanadával, Dániával, Szlovákiával, Csehországgal, az Egyesült Államokkal, Norvégiával és Kazahsztánnal találkoznak.

A magyar válogatott kerete
Kapusok (3): Farkas Roland (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nagy Kristóf (Ferencváros), Vay Ádám (Fredrikshavn White Hawks – Dánia)
Hátvédek (9): Falus Ádám (Hydro Fehérvár AV19), Farkas Olivér (Ferencváros), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Alex (Gyergyói HK), Horváth Donát (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (Ferencváros), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Tornyai Gábor (Újpest)
Csatárok (16): Ambrus Gergő (Gyergyói HK), Dobos Bendegúz (Ferencváros), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Farkas László (Hydro Fehérvár AV19), Fehér Kolos (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (Ferencváros), Mihalik András (Ferencváros), Mihalik Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Molnár Bálint (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Péter Donát (Eisbären Regensburg, német), Ravasz Csanád (Gyergyói HK), Schlekmann Márk (Ferencváros), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19)

Nemzetek Európai Kupája, B csoport, első torna (Amiens)
November 5., csütörtök
16.00: Magyarország–Szlovénia 

November 6., péntek
16.00: Magyarország–Norvégia 

November 7., szombat
19.00: Magyarország–Franciaország


 

 

Legfrissebb hírek

Férfi jégkorong NEK: kilenc fehérvári játékos a magyar keretben

Jégkorong
2026.10.22. 19:06

A hullámvasutazás végén – interjú Terbócs Istvánnal

Képes Sport
2026.10.04. 12:34

Jégkorong-vb: Kanadával kezd a magyar válogatott

Jégkorong
2026.09.07. 13:52

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
2026.09.04. 08:26

A női hokiválogatott kikapott a franciáktól a NEK-ben

Jégkorong
2026.08.21. 19:01

Nagy Krisztián: A BJA-hoz húzott a szívem

Jégkorong
2026.08.07. 13:17

Több újonc is debütál a magyar női hokiválogatottban

Jégkorong
2026.08.05. 15:40

Erste Liga: lassan összeáll a FEHA19 kerete

Jégkorong
2026.07.27. 11:30