Torna: az olimpiai bajnok Magyar Zoltán a szövetség új elnöke

MTI MTIMTI MTI
2011.01.19. 19:22
Címkék
A kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltánt választották a szervezet új elnökévé a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) szerdai, rendkívüli közgyűlésén.

Magyar Zoltán korábban a MATSZ alelnöke, december óta pedig megbízott elnöke volt, személyében hosszú idő óta először van szakmai elnöke a szövetségnek. Elődje, Nagy János november végén mondott le posztjáról.

Az elnökségben két hely megüresedett – Magyar Zoltáné és a tisztségéről lemondó Forgács Róbert alelnöké –, ezekre Sörös Ferencet, a Prolan Zrt. elnök-vezérigazgatóját és Mosóczi Lászlót, a MÁV vezérigazgató-helyettesét választotta meg a közgyűlés. A szavazást követő elnökségi ülésen Söröst és Mosóczit elnökhelyetteseknek is megválasztották.

„Nagyon örülök, hogy én kerültem a szövetség élére – mondta Magyar Zoltán, aki 1976-ban és 1980-ban lólengésben lett ötkarikás bajnok. – Célunk az összefogás, szép versenyeket szeretnénk rendezni, a látványra helyezni a hangsúlyt. Bízom benne, hogy a szakma mellém áll, és valamennyi szakágunk további fejlődésnek indul.”

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt

Kosárlabda
7 perce

BL-alapszakasz: Gulácsi Péter egymás után kapja a gólokat

Bajnokok Ligája
29 perce

Kétgólos előnyben a Roma az Old Traffordon, Gulácsit felavatta a PSG – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
56 perce

Julián Álvarez és Harry Kane néz farkasszemet a Metropolitanóban

Bajnokok Ligája
56 perce

Olimpia 2036: teljes körű támogatást élvez otthon a dél-koreai pályázat

Egyéb egyéni
58 perce

Négy helyzetet is kihagyott az Aston Villa Yamal gólja óta

Bajnokok Ligája
58 perce

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Vízilabda-vk: nehéz csoportban a válogatottjaink

Vízilabda
1 órája