Birkózó Eb: Hatos nagy csatában kapott ki a címvédőtől

MTI MTIMTI MTI
2011.03.29. 16:30
Címkék
Mindkét magyar elveszítette második meccsét a dortmundi birkózó Európa-bajnokság első napján. Hatos Gábor óriási küzdelemben maradt alul a világbajnok és címvédő Gyenyisz Cargus elleni negyeddöntőben.

Hatos, a szabadfogás 74 kg-os kategóriájának vb-bronzérmese a tavalyi világbajnoki elődöntőben a második menetben izzasztotta meg az oroszt, ezúttal viszont mindkét periódusban szoros küzdelmet vívott vele.

Az első két percben kitolás után szerzett ponttal nyert Cargus, a másodikban pedig Hatos akcióját megkontrázva mögé került, s szerezte meg a győzelmet jelentő egy pontot. Hatos remekül helytállt, ráadásul bízhat a folytatásban, ha legyőzője a fináléba jut, viszi magával a bronzéremmel kecsegtető vigaszágra.

Kiss Gergely a moldovai Nicolai Ceban ellen a nyolcba jutásért lépett szőnyegre 96 kg-ban, ám a meccsen nem tudott mit kezdeni riválisával. Az első menetet 3:0-ra, a másodikat pedig 5:1-re bukta el, így ő is már csak abban bízhat, hogy ellenfele a döntőig verekszi magát.
Legfrissebb hírek

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
9 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
38 perce

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
3 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
3 órája