Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Az olimpia a tét. Kicsit költői túlzás talán ez a mondat, de a tényen nem változtat, a dohai sportlövő-világbajnokságon már kvótákat osztanak a 2028-as nyári játékokra. Persze Los Angelesig még nagyon sok idő van, úgyhogy sajátos helyzetben vannak a magyar sportlövők. Természetesen a minél jobb világbajnoki szereplés a fő szempont, de kikerülhetetlenül ott motoszkál mindenki fejében a kvóta lehetősége is, hiszen az olimpiai számokban az első három helyezett a saját szövetsége számára már meg is szerzett egy-egy indulási jogot. Dupla tét, dupla teher?
„A versenyzőkben tudatosítani kell, hogy ez egy állomása az olimpiára vezető útnak, akkor nem lesz görcsösség és nem mindenáron kvótát akarnak szerezni. Arra kell összpontosítani, hogy jó alaperedményeket érjenek el, a döntőben pedig minél jobb helyen végezzenek – mondta lapunknak Kissné Oroszi Edit, a puskások szakágvezetője.
Sportlövőink sajátos helyzetben voltak az elmúlt fél évben. Az eddig megszokotthoz képest ugyanis jóval hosszabb nyári szünete volt a mezőny európai felének, a felszabadult időt a mieink többfeléképpen hasznosították.
„Aki pihenésre és feltöltődésre szerette volna használni a felszabadult időt, az meg tudta tenni – tekintett vissza a nyárra Pál-Plichta Györgyi, a pisztolyosok szakágvezetője. – Akadt olyan lövőnk is, aki közben is készült, mert változtatni szeretett volna a technikán vagy a felszerelésén, neki is volt erre bőven lehetősége a szellősebb nyár folyamán. Mindenre volt idő, de mindenki saját maga döntött, hogyan használja fel. A mezőny szempontjából csak az európaiaknak volt ekkora szünet, az ázsiaiaknak nem, nekik más a programjuk, az Ázsiai Játékok a közelmúltban ért véget. Az erősorrendet nem hiszem, hogy befolyásolja, hiszen a világ legjobbjairól van szó minden körülmények között.”
A dupla tét mellett a mieinknek az időjárási körülménykehez is alkalmazkodniuk kell, hiszen Katarban 35–40 fokos hőség várta a mezőnyt, így aki több számban is indul, annak a mentális kihívások mellé fizikailag is kiváló állapot szükséges a következő két hétre. A szakágvezetők elmondták, ebből a szempontból sem féltik versenyzőiket, kiváló felkészülés áll mindenki mögött, így bizakodva várják a világbajnoki rajtot. A hazai szövetség két döntős helyezést és egy érmet vár a küldöttségtől.
SPORTLÖVŐ VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
A magyarok keddi programja
Férfiak
25 m gyorstüzelő pisztoly, 1. kör (Nagy Ákos Károly, Rédecsi Máté, Laczik Dávid)
Légpuska, alapverseny, döntő (Péni István, Pekler Zalán, Somogyi Péter)
Nők
Légpuska, alapverseny, döntő (Dénes Eszter, Nagybányai-Nagy Anna)
50 m pisztoly (Jákó Miriam)
A MAGYAR CSAPAT
Puska
Férfiak: Péni István, Pekler Zalán, Somogyi Péter
Nők: Dénes Eszter, Nagybányai-Nagy Anna, Mészáros Eszter
Pisztoly
Férfiak: Nagy Ákos Károly, Rédecsi Máté, Laczik Dávid
Nők: Major Veronika, Fábián Sára, Jákó Miriam, Domsits Olívia
Korong
Férfiak: Hegyi Norbert, Renner Bálint
Nők: Nyitrai Anna, Tömör-Tones Petra

Los Angeles 2028: bemutatták a hivatalos szlogent

Lőtérről a kertészetbe: Joó Éva






