London 2012: Irán kifogásolja a 130 milliós logót, bojkottal fenyeget

2011.03.01. 17:13
Címkék
Újabb gond van a 2012-es londoni olimpia 400 ezer fontból, azaz 130 millió forintból megtervezett logójával: ezúttal az iráni sportvezetőség jelezte: ha nem változtatnak a szervezők, fontolóra veszik a játékok bojkottálását. Az ok: az irániak szerint a londoniak által tervezett 2012 számjegyeiből – némelyik elforgatása után – kiolvasható a Zion szó.

Az Izrael ellenes irániak rasszista összeesküvést sejtenek, hogy a Zion szó ugyanis Jeruzsálemet és a bibliai Izraelt jelenti.

A vitatott logó
A vitatott logó

„Sajnálatos módon azzal kellett szembesülnünk, hogy a közelgő nyári olimpiát néhány rasszista manipulálni akarja – mondta Mohammad Aliabadi, az iráni olimpiai bizottság vezetője. – Ha a nemzetközi olimpiai bizottság nem lép az ügyben, néhány ország olimpiai részvételét sodorják veszélybe, köztük a határozott eszmét követő Iránét."

A londoni olimpia szervezőbizottságának szóvivője nem érti az irániak felháborodását, és hogy miért négy évvel a logó bemutatását követően háborodtak fel.

„A logó 2012-t szimbolizálja, semmi mást. Négy éve hosszas kutatómunka és konzultáció után mutattuk be, nem értem, miért éppen most jöttek rá az irániak, hogy gondjuk van vele" – mondta a szóvivő.

Legfrissebb hírek

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
17 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája