Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete
Marco Rossi helyében most ceruzával írnék keretet. A toll túlságosan „magabiztos” eszköz, a legutóbbi összetartásról jól tudhatja, mire megszárad a tinta, valaki biztosan a combjához kap. Kedden persze neveket kell mondani, nem kifogásokat… A szövetségi kapitánytól akkor is eredményt várunk, ha a legerősebb csapatát csak a mágnestáblán tudja összeállítani. Legutóbb elöl Varga Barnabás és Sallai Roland nélkül kellett kitalálnia a gólszerzés lehetőségét, aztán Redzic Damir bokája, majd Bolla Bendegúz sérülése adott újabb feladatot. Mégis hét pont lett a négy mérkőzésből, és maradt esély a csoportelsőségre.
Csakhogy közben a B-terv is műtőasztalra került. Tóth Milán Nagyszombatban gólt szerzett, néhány héttel később megoperált térddel kezdte a rehabilitációt, Tóth Alexre pedig szintúgy hónapokig nem lehet számítani. Amire visszakapja a csatárait, a kapitány újabb helyeken igazíthat a csapatán. A válogatott összeállítása olykor olyan, mint amikor az ember végre talál egy szabad hétvégét, csak közben kiderül, mindenki más dolgozik.
De jó hír is akad, Szoboszlai Dominik legalább ismét játszott a Liverpoolban. Az más kérdés, hogy a pályára lépés és a korlátlan terhelhetőség között marad néhány kérdőjel, de november közepéig van még idő, a vezér addigra talán visszanyeri az erejét is. Rossinak éppen az lehet a legnehezebb, hogy attól a játékosától kérjen mértéktartást, aki legszívesebben minden percet a pályán töltene.
És akkor ott a másik gond. Legutóbb maga Marco Rossi vetette fel: biztosan az szolgálja legjobban a válogatott érdekét, ha visszajut a legerősebbek közé?! A kapitány fejével gondolkodva érthető a felvetés, az A-liga egyszerre jutalom és a következő feladatlap, csak jóval nehezebb – emelt szintű – kérdésekkel. Ugyanazoknak a diákoknak (játékosoknak) kellene megoldaniuk, akiknek a helyére már a sima vizsgán sem mindig akad hasonló tudású helyettes.
A feljutás örömét könnyű elképzelni. A következő ősz kezdőcsapatát – három-négy alapember nélkül – egy európai nagyhatalom ellen annál nehezebb. Azért a B-ligában se rendezkedjünk be annyira, hogy már sajnáljuk otthagyni. Rossiról sem gondolom, hogy a kényelmesebb ellenfelek kedvéért lemondana a nagyobb sikerről. A kételye mégis figyelmet érdemel, mert őt fogjuk megkérdezni arról is, miért nem megy odafönt ugyanúgy…
A feljutásért játszani és a következményeit mérlegelni egyszerre is lehet. Grúzia, aztán Észak-Írország. Most ezt a két meccset kell megnyerni, nem a következő sorozat képzeletbeli rangadóit. A kapitánynak kedden olyan keretet kell hirdetnie, amely elbír ezzel a feladattal. Legyen az ceruzával vagy tollal írva.

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

De miért éppen Felcsút? – Kun Zoltán jegyzete

Így van jól – Malonyai Péter jegyzete





