Evezés: a Margitszigeten hivatalosan is megnyitották a szezont

2011.04.18. 09:46
Címkék
A Gróf Széchenyi István évadnyitó evezősversenyre vasárnap 21. alkalommal került sor a Margitszigeten, valamint a sziget melletti budai Duna-ágban. Az eseményen nyolc férfinyolcas, tizenhárom egyetemi hajó, húsz céges csapat, mindösszesen közel ötszáz résztvevő volt jelen.

A Széchenyiig visszanyúló örökséget gondosan ápoló Danubius Nemzeti Hajós Egylet új hagyományokat is teremtett; ezúttal az üldözéses nyolcas-verseny volt az újdonság, amelyben a csapatok – köztük szlovák is – a főváros által felajánlott Budapest-kupáért küzdhettek.

Zarándy Pál, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet alelnöke házigazdaként köszöntötte a látogatókat, köztük Barsiné Pataky Etelka, Duna Stratégiáért Felelős Kormánybiztost, és Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnököt. Dr. Mitnyan György, a Magyar Evezős-szövetség (MESZ) elnöke beszédében kiemelte a hasonló hagyományőrző, és mindenkit megmozgató rendezvények fontosságát, és – bár két fontos versenyen már túlvannak az evezősök – hivatalosan is megnyitotta a 2011-es evezős évadot.

Az egyetemek között hajszálon múlt a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának győzelme, a válogatott evezős hallgatókkal rendelkező Széchenyi István Egyetem – Szolnoki Főiskola csapat nyert; a budapestiek közöl a Corvinus Egyetem végzett az élen, összesítésben a harmadik helyezést szerezte meg. A hagyományteremtő, üldözéses nyolcas versenyben a TISZA Evezős Egylet vitte el a pálmát az EDF-Démász Szegedi Vízisport Egyesület és a Csepel Evezős Klub csapata elől, a serdülő vegyes és a felnőtt női négypárevezősök között a DNHE bizonyult a legjobbnak. A családok számára túraevezős hajóban meghirdetett vetélkedést a Budapest Evezős Egyesület nyerte. Versenyezni szárazon, evezős ergométeren is lehetett; a kicsik ugráló-várat vehettek birtokukba.

Legfrissebb hírek

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
15 perce

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
36 perce

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
1 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
1 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2 órája