Koronglövő-vk: Szollár egy koronggal lemaradt a döntőről Pekingben

2011.04.27. 09:31
A kedden remekül szerepelt Szollár András a szerdai folytatásban is jól lőtt, ám egy koronggal lemaradt a döntőről a férfi traposok között a pekingi olimpiai selejtezős koronglövő világkupa-versenyen.

A kedden 50-ből 49 találattal végzett, 23 éves magyar sportoló szerdán a viadal honlapja szerint az első 25 lövését makulátlanul teljesítette, s ekkor holtversenyben az élen állt, a második és a harmadik 25-ös sorozatban azonban egyformán három hiba is becsúszott, így 118 korongos eredménnyel zárt.

A verseny második napján szinte mindenki sokat rontott, ennél fogva az orosz Alekszej Alipov 123 találattal biztosan, két korong előnnyel nyerte meg az alapversenyt. Szollárhoz hasonlóan további hat koronglövő végzett 118 koronggal, s mivel a magyar utolsó sorozata (22 korong) volt közülük a leggyengébb, ő a 16. lett az óriási, 98 fős mezőnyben.

Magyarországnak így továbbra sem sikerült még korongos kvótát szereznie a londoni ötkarikás játékokra, s a szakág képviselőinek már csak három lehetőségük lesz erre. Legközelebb a júliusi, maribori világkupa-viadalon, majd az augusztusi belgrádi Európa-bajnokságon, s végül a szeptemberi, szintén belgrádi világbajnokságon.

A pekingi versenyen Szollárt megelőzően Igaly Diána (skeet), illetve Gerebics Roland és Bognár Richárd (dupla trap) szerepelt, ám egyiküknek sem sikerült az élmezőnyben végeznie.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
2026.09.25. 18:40

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08