Sportpénzek: az EU csütörtökön dönthet a társaságiadó-kedvezményről

2011.04.05. 12:10
Címkék
A Magyar Sport Napján, vagyis május 6-án elkezdődhet az új, átfogóan átdolgozott sporttörvény társadalmi vitája, az Európai Unió illetékes bizottsága pedig csütörtökön mondhatja ki a végső szót a sportszervezeteknek nyújtott támogatás után igénybe vehető társaságiadó-kedvezmény ügyében.

Ezekről a témákról Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke beszélt a Digi Sport televíziós csatorna Reggeli Start című műsorában.

A fideszes politikus elmondta: az Európai Unió illetékes bizottsága csütörtökön mondhatja ki a végső szót a sportszervezeteknek nyújtott támogatás után igénybe vehető társaságiadó-kedvezmény ügyében. Amennyiben ez pozitív lesz, akkor a kormány két hónapon belül benyújthatja a módosított törvényt a Parlamentnek.

Ami a sporttörvényt illeti, Bánki Erik kifejtette: általában az a gyakorlat, hogy egy-egy terület jogi szabályozását nyolc-tíz évente kell átfogóan felülvizsgálni, mert ennyi idő alatt történik annyi fejlődés a társadalomban, és az egyéb jogszabályok módosítása következtében, hogy érdemes egy átfogó szabályozásban gondolkodni.

„Miután a sporttörvényt legutóbb 2004-ben módosították átfogóan, ezért úgy gondoltuk, hogy most aktuális lenne egy ilyen szabályozás. Az előkészítést már megkezdtük, és szeretnénk az új tervezetet május elején társadalmi vitára bocsátani" – fogalmazott Bánki Erik, aki hozzátette, hogy az alapgondolatokhoz a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) és a sportért felelős államtitkárság honlapján lehet hozzáférni, így azok a szakmai és gazdasági szervezetek, amelyek a sportban működnek, már áprilisban megtehetik javaslataikat.

„Ha a társadalmi vitát sikerül egy hónap alatt lezárni, akkor az új sporttörvényt még a tavaszi ülésszak idején be tudjuk nyújtani a Parlamentnek, de nyilvánvaló, hogy érdemi döntés, vagyis végszavazás csak az őszi ülésszakban várható" – jelentette ki a fideszes politikus.

Bánki Erik kitért arra is, hogy az új törvényben a legfontosabb két változás az eddiginél sokkal szigorúbb finanszírozási rendszer bevezetése és a szabadidősportnak biztosított hangsúlyosabb szerep lesz.

„A csapatsportágakban a fejlődés gátja az átláthatatlan színlelt szerződések tömege, ezen mindenképpen szeretnénk változtatni. Az ekhó bevezetése is azt a célt szolgálta, hogy szüntessük meg ezt a káoszt, legyenek tiszta viszonyok a sportban. Amíg ugyanis nem lesz rend, addig nem lehet számítani a multinacionális cégek szponzori támogatására" – emelte ki Bánki, aki a sporttörvény és a szintén új sportstratégia kapcsolatáról is beszélt.

„A sportstratégia az alapvetés, ennek kell meghatároznia a következő tíz-tizenöt év fejlesztési irányait a sport területén. A stratégia mögé kell szervezni a sporttörvényt, mert az előbbiben lefektetett elveket a sporttörvényben kell garantálni. Ezért párhuzamosan kell haladnia a sportstratégia kidolgozásának és az új sporttörvény előkészítésének. A legutóbbi sportstratégia 2007-ben készült, ami az irányok meghatározásában szerintem jó volt, a probléma abban jelentkezett, hogy szinte semmi sem valósult meg belőle" – magyarázta a sport- és turizmus bizottság elnöke, majd hozzátette:

„Az új kormánynak teljesen más elképzelése van a sportirányításról, ennek egyik deklarált eleme az egycsatornás finanszírozási rendszer. Ennek két szerepe van. Egyrészt, hogy a döntés a sportszakma kezébe kerüljön, mert nem gondoljuk azt, hogy a kormánynak és a politikusoknak kell eldönteniük azt, hogy egy-egy sportágnak mennyi támogatásra van szüksége. Úgy véljük, hogy a MOB-nak van annyi tapasztalata, hogy a szövetségekkel való egyeztetések alapján ezeket el tudja dönteni."

Bánki szerint ugyanakkor a szabadidősportnak az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet kell szánni az elkövetkező években.

„Ennek már a 2011-es költségvetésben is nyoma van, hiszen annak legnagyobb nyertese a szabadidősport, amely az idén több mint tízszer annyi forráshoz jut, mint tavaly. Szeretnénk megszüntetni azt az áldatlan állapotot, hogy a mozgás tekintetében sereghajtók legyünk az Európai Unióban, hiszen jelenleg a magyar emberek mindössze kilenc százaléka sportol rendszeresen, vagyis hetente legalább kétszer háromnegyed órát. Mivel ez tarthatatlan, szeretnénk ezt az arányt 30-40 százalékra felvinni. Ezt egy nagyon komoly médiakampánnyal, neves sportolók, példaképek bevonásával kívánjuk elősegíteni, ebben már folynak is az előkészületek."

Legfrissebb hírek

Doncic óriási formában játszik, megint NBA-kuriózummal szolgált

Amerikai sportok
1 perce

Tudta, hogyan kell megbolondítani a védőket – Kiss Sándor 70 éves

Labdarúgó NB I
2 perce

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
22 perce

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
47 perce

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
1 órája

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
1 órája

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
6 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
6 órája