Lovassport: Lázár Vilmos törött bordákkal készül a vb-re

MTI MTIMTI MTI
2011.08.12. 18:38
Címkék
Lázár Vilmos három törött bordával készül a franciaországi Contyban augusztus 24-én kezdődő kettesfogathajtó-világbajnokságra.

„Múlt hét szombaton egy hajós balesetben történt a szerencsétlenség. Az indulásomat nem veszélyezteti a sérülés, az orvosok szerint éppen három hét kell a gyógyuláshoz" – mondta a hétszeres világbajnok sportember az MTI érdeklődésére.

Lázár Vilmos elárulta, a sérülés miatt ki kellett hagynia a magyar csapat szilvásváradi edzőtáborát, helyette pedig öccse, a hatszoros vb-aranyérmes Lázár Zoltán tréningezte a lovait.

„Eleinte rendkívül nehéz volt a levegővétel, a köhögés és nevetés pedig kifejezetten fájdalmas volt. Járok lézerkezelésre és szerencsére már sokkal jobban vagyok, így most már őszintén tudok nevetni, hogy tudom, ott lehetek a vb-n. Legrosszabb esetben érzéstelenítővel versenyzem majd" – mondta a Magyar Lovasszövetség elnökeként is tevékenykedő hajtó, aki hozzátette, a baleset óta először szombaton ül majd bakra.

Fintha Gábor szövetségi kapitány közölte, a Lázár, Selyben Zsolt és Nagy Tibor alkotta magyar csapat, valamint a csak egyéniben érdekelt Nyúl Zoltán augusztus 22-én repülővel indul Contyba, míg lovaikat már 20-án elszállítják a helyszínre.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
2026.09.23. 22:54

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
2026.06.08. 13:42