
A svájci Avenchesben 155 centiméteres akadályokon rendezett kétfordulós verseny első köre nem kezdődött jól Horváth Balázs szövetségi kapitány négyfős csapatának, ugyanis Cornet Champion-N nyergében Mráz Tamás négy verőhibával fejezte be a pályát, ami 16 hibapontot jelentett. Mivel három társa ennél jobban szerepelt, így az ő eredménye kiesett, de hibátlanul ifj. Szuhai Gyula és Lawisangos, Simicska Anna és Dikanno PS, továbbá Szuhai Péter és Cornetto du Lys PS párosa sem tudott lovagolni, sorrendben három, kettő és egy verőhibával végeztek. A tíz kvartettet felvonultató esemény felénél így a mieink 24 hibaponttal az utolsó helyen álltak.
Mráz másodjára javítani tudott, mindössze egy verőhibája volt, viszont ifj. Szuhai nem tudta befejezni a pályát, azaz Simicska és Szuhai nehéz helyzetbe került, mert csak egy eredményt lehet kiejteni minden fordulóban. Éppen ez okozta az addig második helyen álló olaszok vesztét, akik kiestek, mivel két lovasuk sem ért végig. Simicska a második fordulóban négy akadálynál hibázott, viszont végezetül a magyarok közül egyedüliként Szuhai hibátlanul teljesítette a pályát, így a magyar csapat összesen 44 hibaponttal fejezte be a versenyt.
Az aranyérem a belgáké lett 12 hibaponttal, az ezüstöt a svédek, a bronzot az osztrákok gyűjtötték be négy, illetve öt verőhibával a 12 akadályból álló és 15 erőkifejtést igénylő pályán, melyre 75 másodperces alapidőt állapított meg a zsűri.
A magyarok 2022 után másodszor kvalifikálták magukat az európai döntőre.








