Létesítmény: felavatták a Vasas új edzőcsarnokát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.04. 21:26
Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepélyes keretek között avatták fel kedden a Vasas Sport Club új edzőcsarnokát.

A kormányfő beszédében hangsúlyozta: ez a beruházás is mutatja, hogy a kormány nemcsak a labdarúgásra áldoz jelentős összegeket. Hozzátette, hamarosan a többi sportág is sorra kerül, példaként az úszást hozta fel.

Orbán Viktor leszögezte, hogy a sport támogatása rendkívül fontos a kormány számára a gazdasági válság idején is, mivel a „válság utáni világra” is fel kell készülni.

„Nekünk most az egyik legfontosabb feladatunk, hogy visszacsábítsuk a fiatalokat a sportpályákra. A fiatalok csaknem egyharmada sportol csak rendszeresen egy olyan országban, amely az olimpiákon szerzett érmek tekintetében a nyolcadik a világon” – jelentette ki, majd a sportfejlesztésekről elmondta, hogy a 2012–2013-as idényre már 48 milliárd forintnyi összeget hagytak jóvá.

Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás teljes költségvetése 438 millió forint volt, amelynek hetven százalékát a társaságiadó-kedvezményekből (TAO) befolyt összegek biztosították, a fennmaradó harminc százalékot pedig a kormány támogatása adta. Ezzel a bővítéssel együtt a Fáy utcában több mint 1.3 milliárd forint állami vagyont növelő sportcélú beruházás valósult meg az elmúlt években.

A kézilabdacsarnok bővítése során egy kétszintes, összesen 2600 négyzetméter területű edzőcsarnokot építettek meg a Fáy utcában. A földszinten ökölvívóterem és egy erősítőterem is helyet kapott, az emeleten pedig egy szabványméretű kézilabdapályát használhatnak a fiatalok.

Az edzőcsarnok tökéletes kiegészítése a meglévő versenycsarnoknak, mivel így a terület összességében alkalmas nagyobb utánpótlás- és felnőttversenyek megrendezésére a csapat-, és egyéni sportágakban.

Az eseményen több vezető tisztségviselő mellett részt vett Tarlós István főpolgármester és Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is.

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor is megemlékezett Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 20:57

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
2025.09.10. 23:57

Orbán Viktor: Legközelebb Szoboszlai lövi ki Kapu Tibit!

Angol labdarúgás
2025.08.31. 22:53

NS-születésnap: Pintér Sándort levélben köszöntötte fel a miniszterelnök

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 21:49

„Legalább a játékosok felének a nevét már ki tudom ejteni” – Orbán Viktor egy étteremben futott össze Marco Rossival

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 23:24

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
2025.08.01. 18:48

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46
Ezek is érdekelhetik