Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Póta Georgina nagyot álmodott: „Olyan asztalitenisz-csarnokot szerettem volna tető alá hozni, ahol a profi háttér a közösségi élményközpontú pingponggal találkozik”.
Az elhatározást tett követte, s ahogy pályafutása során az asztalnál – kétszeres Európa-bajnokról van szó, aki öt olimpián szerepelt –, úgy ezen a téren is kitartással és sok munkával eljutott oda, csütörtök délelőtt bemutathatta a sajtónak a zuglói Angol utcában megnyíló Póta PingPong asztalitenisz-csarnokot.
„A kislányom születése után fogalmazódott meg bennem, hogy a pingpong szeretetét átadjam a hobbistáknak, az amatőröknek és mindenkinek, aki nyitott arra, hogy ezt a szép sportágat jobban megismerje – mondta Póta Georgina. – Egy évvel ezelőtt kezdtünk el azon dolgozni, hogy ebből a romos ipari épületből olyan közösségi teret varázsoljunk, ahová szívesen jönnek a fiatalok, az idősebbek a családok, s ami alkalmas céges rendezvényektől kezdve, születésnapok, baráti összejövetelek megrendezésére. A rengeteg munka, szervezés és álmatlan éjszaka után hatalmas élmény, hogy elkészültünk, s hogy minden olyan szép és tökéletes lett, ahogyan azt elképzeltem.”
Kétség sem férhet hozzá, szép és valóban mindent igényt kielégítő lett az Aktív Magyarország támogatásával megvalósult Póta PingPong-terem. A játéktér ízületkímélő Taraflex sportpadló burkolatot kapott, s 12 ITTF-minősítésű Joola versenyasztal áll a játékosok rendelkezésére. A 125 fő befogadóképességű tér alkalmas edzések, versenyek és egyéb pingpongos rendezvények lebonyolítására, a galériáról pedig a nézők, szülők kényelmesen követhetik a mérkőzéseket. A családbarát kialakítású Póta Pingpong többféle edzéstípust kínál: egyéni magánórákat, csoportos gyerek- és felnőtt edzéseket, valamint hobbijátékosoknak szóló, a mozgás örömét előtérbe helyező foglalkozásokat.
„A szívemet-lelkemet beletettem, mert hiszem, hogy a pingpong újra menő lehet, mint régen” – tette hozzá a róla elnevezett terem szakmai vezetője, aki lehetőségeihez képet a napi munkában is részt vesz majd, de lesznek segítői is, az örökös magyar bajnok Németh Károly, valamint Biró Bálint és Czeglédi Dorka. A 41 éves Póta Georginát a hazai élvonalbeli bajnokság, az Extraliga hétvégi négyes döntőjében búcsúztatják el a válogatottól, klubszinten azonban még folytatja – a Budapesti Erdért mellett egy görög csapatban is szerepel –, ugyanis mint megjegyezte „imádok pingpongozni”.
Az érdeklődők a www.potapingpong.hu oldalon tájékozódhatnak az edzésrendről, a programokról és az árakról, s regisztrálhatnak a hétfői ingyenes nyílt napra.

Asztalitenisz-vb: Kína szokás szerint mindent vitt

NS-képeslap: a kajak-kenu új otthona Sukorón épült






