Birkózó Eb: Dénes Mercédesz és Lukács Norbert negyeddöntős

2013.03.19. 11:37
Győzelemmel kezdték meg szereplésüket a magyarok a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon: a junior világbajnoki bronzérmes Dénes Mercédesz és az újonc Lukács Norbert is sikeresen mutatkozott be, mindketten a negyeddöntőbe jutottak.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 48 kilós Dénes az első meccsén a norvég Henriette Slattummal találkozott, s bár a nyitó menetet elvesztette 1:0-ra, a másodikat ugyanilyen arányban megnyerte, a döntő harmadik felvonásban pedig 3:0-ra győzött, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé.

A 19 éves magyar birkózó következő ellenfele a török Sümeyya Sezer lesz.

A férfiak szabadfogású 66 kilós kategóriájában Lukács Norbert is három menetben múlta felül riválisát, a svájci Steven Grafot (2:3, 4:0, 1:1) úgy, hogy a döntő menetben övé volt az utolsó pont. A következő körben a moldovai Mihail Savával találkozik.

A keddi versenynap harmadik súlycsoportjában is van magyar induló: a szabadfogású férfiaknál 96 kg-ban Szmik Attila szintén a negyeddöntőbe jutásért kezd a görög Miheil Cikovani ellen.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
2026.09.21. 14:16

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33