Öttusa vk-döntő: Gyenesei tizenkilencedik helyen végzett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 18:22
Gyenesei Leila a 19., Cseh Krisztina pedig a 27. helyen végzett az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban.

A nemzetközi sportági szövetség honlapja szerint Gyenesei eredményes, 900 pont fölötti vívással kezdett pénteken, majd a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, így két szám után a közvetlen élcsoportban állt a 36 fős mezőnyben. Lovaglása azonban nem sikerült jól, 200 pontot a pályán hagyott, ezzel ebben a tusában csak 28. lett, összetettben pedig visszacsúszott. Nem szerepelt jobban a lövészetekkel megszakított futásban sem, ideje csupán a 30. volt, emiatt a mezőny közepén fejezte be a sorozat fináléját.

A döntőben az idei négy vk-fordulón elért eredmények alapján lehetett elindulni. Gyenesei Palm Springsben tizedik, Rio de Janeiróban hetedik, Budapesten negyedik volt, a magyar versenyt megelőző kínai viadalon, Csengtuban pedig nem indult.

Cseh a döntőben közepes vívással kezdett, aztán az úszástól kezdve végig a mezőny második felében állt.

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, a mezőnyben ott lesz Marosi Ádám, Tibolya Péter és Demeter Bence. A vk-finálé vasárnap a vegyes váltók versenyével zárul.

ÖTTUSA VK-DÖNTŐ
1. Viktorija Teresuk (ukrán) 5440 pont
2. Jekatyerina Huraszkina (orosz) 5412
3. Hanna Burjak (ukrán) 5388
...19. Gyenesei Leila 5028 (vívás: 21 győzelem/14 vereség/904 pont, úszás: 2:09.59 perc/1248 pont, lovaglás: 1000 pont, lövészet-futás: 13:51.60 perc/1876 pont)
...27. Cseh Krisztina 4876 (19/16/856, 2:24.62/1068, 1064, 13:48.00/1888)

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

„Óriási katarzis volt, hogy a UIPM mellettünk döntött”

Egyéb egyéni
2025.09.01. 07:48

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30
Ezek is érdekelhetik