Világjátékok: varázslatos megnyitót ígérnek a kolumbiaiak

Vágólapra másolva!
2013.05.15. 12:39
Varázslatos megnyitót ígérnek a kolumbiai szervezők. Caliban huszonegy salsa iskola több mint 400 tanulója közül választották ki azt a szerencsés 215 táncost, akik felléphetnek a megnyitón. Ők május 4-e óta közös próbákon gyakorolnak. A dél-amerikai ország harmadik legnagyobb városában nagy a bizonyítási vágy, a helyiek egyenesen Kolumbia legfontosabb sporteseményeként emlegetik a Világjátékokat.

A július 25-én Caliban kezdődő seregszemlén azon sportágak kiválóságai vesznek részt, amelyek nem szerepelnek az olimpia programján. A kolumbiai világverseny lesz a harmadik Világjátékok, amelyen Magyarország egységes csapatot indít. Először Duisburgban (2005), majd Kaosziungban (2009) szerepelt magyar csapat a Világjátékokon. Mindkét helyszínen volt magyar aranyérem: Németországban Asztalos István (ejtőernyő), Tajvanon pedig S. Kovács Ádám állhatott a dobogó tetejére, aki a hétvégén befejeződött budapesti karate Európa-bajnokságon egy bronzéremmel vonult vissza a nemzetközi versenyektől.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nyilvántartása szerint eddig 50 magyar sportoló szerzett kvótát a nyári játékokra.

Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak: női strandkézilabda, aerobik, siklóernyő, tájfutás, szumó, íjászat, erőemelés, ritmikus gimnasztika, táncsport, maratoni kajak-kenu és búvárúszás.

Legfrissebb hírek

Faragó Tamás: Egy különleges társasághoz tartozom

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:22

MOB 130: Benedek, Egerszegi, Darnyi, legendák emlékeznek vissza a győztes pillanatokra – VIDEÓ

Egyéb egyéni
2025.12.18. 15:17

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Juan Antonio Samaranch: Magyarország a világ egyik legfontosabb sportnemzete

Egyéb egyéni
2025.12.16. 15:48

Berki Krisztián: Egy országos óvodai program elindítása a tervem

Torna
2025.12.16. 13:27

Gálaesttel ünnepelt a 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2025.12.15. 22:28

Thomas Bach és Juan Antonio Samaranch Budapesten ünnepli a 130 éves MOB-ot

Egyéb egyéni
2025.12.15. 19:09

Hétfő este gálaesttel ünnepel a 130 éves Magyar Olimpiai Bizottság

Egyéb egyéni
2025.12.15. 06:32
Ezek is érdekelhetik