Vívás: ezüstérmes lett a női kardcsapat Chicagóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.06. 08:37
Ezüstérmet nyert a Benkó Réka, Márton Anna, Varga Dóra, Várhelyi Anna összeállítású magyar női kardválogatott a chicagói világkupaversenyen.

A 18 válogatottat felvonultató mezőnyben a magyarok előbb 45–41-re megverték a németeket, majd a negyeddöntőben kiélezett küzdelemben 45–44-re az idén már három vk-fordulón győztes, világranglista-első ukránokat, az elődöntőben pedig hasonlóan izgalmas összecsapáson 45–44-re az olaszokat. A fináléban, amelyben nyolc év után először szerepelt a magyar női kardcsapat, az amerikaiakkal kellett megvívni, s a hazaiak 45–38-ra győztek.

Ugyancsak Chicagóban a férfi kardcsapat – Gáll Csaba, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállításban – a hetedik helyen végzett 25 válogatott között úgy, hogy az olimpiai bajnok Szilágyinak a románok elleni negyeddöntőben, 39–41-es állásnál egy együttes találatnál megsérült a könyöke, így a helyosztókon már nem lépett pástra. A magyarok az első összecsapásukon 45–35-re legyőzték az amerikaiakat, aztán a nyolc között 45–39-re kikaptak a románoktól, majd 45-41-re a németektől is, végül pedig 45–43-ra verték a franciákat.

A szombaton véget érő egyéni versenyekben a magyarok közül az ezüstérmet szerző Szilágyi szerepelt a legjobban.

Legfrissebb hírek

Vívás: a férfi és a női kardcsapat is ötödik lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.26. 07:15

Vívás: három férfi kardozónk a főtáblán Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.24. 07:54

Vívás: négy férfi kardozónk a tuniszi GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:08

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: három férfi tőrözőnk főtáblás a fukuokai vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.05. 11:06

Vívás: négy férfi tőrözőnk a 64 között a mallorcai vk-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 18:32

Vívás: minden magyar főtáblás a női kardozók algíri vk-viadalán

Egyéb egyéni
2025.11.07. 16:20

Gyász: elhunyt Köves Csaba, kétszeres olimpiai ezüstérmes kardvívó

Egyéb egyéni
2025.10.10. 16:13
Ezek is érdekelhetik