A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Ha a hongkongi vb után osztanák ki a Los Angeles-i olimpiára a csapat­kvótákat, három magyar négyes örülne: a női és férfi kardozók, valamint a női párbajtőrözők. 

Talán nem tévedünk nagyot, ha azt írjuk, a valamint utáni rész a felettébb érdekes…

Mármint bizonyos szempontból. 

A sportág örök tétele, hogy az olimpiára kijutni sokkal nehezebb, mint, mondjuk, ott elérni egy szép eredményt, hiszen mindössze nyolc-nyolc csapat indulhat minden fegyvernemben, illetve kilenc akkor, ha a rendező ország az adott fegyvernemben kéri a pástra lépés lehetőségét. 

Volt a múltban olyan olimpia, amelyre nem is szerzett kvótát magyar csapat, csak egyéni indulóink voltak (lásd 2012, London), s valójában Párizs volt hosszú idő után az első, amikor három magyar csapat is pástra léphetett (női és férfi kard, férfi párbajtőr), vagyis ha ezt nézzük, az első mondatunknak akár örülhetünk is. 

Amúgy örülünk, mert amellett, hogy kardozóink stabilan tartják magukat a világ élmezőnyében, a női párbajtőr akkorát lépett előre az elmúlt egy évben, amekkoráról álmodni ugyan álmodtunk, hittünk is benne, ám nem feltétlenül gondoltunk, hogy Csobó Dominik fegyvernemi vezetőedző 2025 januári színre lépése után ilyen hamar eljön a változás. A tavalyi tbiliszi vb tizenegyedik helye után a hongkongi negyedik hely nemhogy remek eredmény, még a világranglistán is rengeteg pontot hozott. 

Női és férfi kardozóink remeklésén lassan már meg sem lepődünk, mármint nagy általánosságban, mert azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy női kardozóink 2022 óta minden világbajnokságon ott álltak a dobogón (arany, arany, bronz, arany), meg persze amellett se, hogy férfi kardcsapatunk 2016 óta minden vb-n a négy közé jutott – kicsit fájó, hogy a mostani volt az első, hogy nem szerzett érmet. 

Persze látjuk ennek okát, hiszen kisfia született Szatmári Andrásnak a verseny idején, ezért visszamondta az utazást (és Gémesi Csanád is nemet mondott hosszú-hosszú évek után a válogatottságra), így fiatalokat dobott a mély vízbe Nemcsik Zsolt fegyvernemi vezetőedző, akiken azért értelemszerűen érződött a megilletődöttség. 

Amúgy Dallos Benedekhez és Tóth Bertalanhoz hasonlóan vb-újonc volt Spiesz Anna is, más kérdés, hogy Kósa Miklós tanítványa már jó ideje kirobbanthatatlan a magyar női kardcsapatból, mellette pedig egyéniben is rendre jól szerepel a versenyeken, mást ne mondjunk, tavaly decemberben az orléans-i Grand Prix-viadalon ezüstérmet szerzett, úgyhogy nála az izgalom nem volt akkora, mint a két fiúnál. 

„A férfi párbajtőrön kívül minden csapatunkkal elégedett lehetek” –  a mondat Boczkó Gábor szövetségi kapitány szájából hangzott el a hongkongi vb legvégén. A néhány hónapja már a férfi párbajtőrcsapat fegyvernemi vezetőedzői posztját is ellátó korábbi kiváló vívó (a női kardcsapat éléről Ravasz Etele „vált ki” azok után, hogy tanítványa, Pusztai Liza vb-indulását nem támogatták a szakemberek, férfi párbajtőrözőink eddigi sikerkovácsa, Dancsházy-Nagy Tamás pedig május végén jelezte, hátrébb lép, ha ezzel az olimpiai bajnokaink újbóli felemelkedését segíti) ugyan feltette a kezét, mondván, vállal minden felelősséget a világbajnoki tizedik (!) hely után, ennél vélhetően nagyobb, vagy éppen kisebb a baj, merthogy egyértelmű, nem felejtett el vívni sem Andrásfi Tibor, sem Koch Máté, sem Nagy Dávid, sem Siklósi Gergely, viszont a pszichés gát áttörése sokszor nehezebb, mint a fizikai vagy technikai fejlődés. Amúgy ebben a fegyvernemben különösen nagy fejre állásokat láthattunk a vb-n: máshol is bőséggel volt ilyenre példa, de az, hogy a magyarok mellett a franciák és az olaszok sem jutnak be a nyolc közé, a tavalyi világbajnoki aranyérmes japánok meg még a tizenhat közé sem, visszafogott jellemzéssel is érdekesnek mondható. 

Férfi tőrözőink (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely) sem lettek rosszabbak, a tavalyi csoda­bronz után persze másként fest a hetedik hely, ám a négyes stabilitása mindenképpen látszik, meg az is, hogy éppen a tbiliszi nagy dobás utáni helyzetet, vagyis, hogy már ránk is figyelnek az ellenfelek, még szokniuk kell. 

Ha a női párbajtőr nagy előrelépéséről szóltunk fentebb, ugyanezt tegyük meg női tőrözőink kapcsán is: a tavalyi hetedikből Hongkongban ötödik hely lett, csak a szezonban százszázalékos teljesítményt nyújtó olaszoktól kaptak ki a vb-n, ráadásul a korábban sokszor gondot jelentő nyolcas táblára jutást is rendre hozzák jó ideje a lányok. 

Szóval örüljünk annak a hármas számnak, még ha a tavalyi vb után négy csapatunk is állt kijutó helyen, mert ugyan a tbiliszi hat éremből Hongkongban három lett, a tbiliszi négy csapat­érmet Hongkongban egy követte (igaz, arany!), de minden elfogultság nélkül állíthatjuk, a magyar vívósport stabilan tartja a helyét a világ élmezőnyében, ezt az is mutatja, hogy ha elkezdenénk számolni, hány kiváló versenyzőnk van jelenleg, a két kezünk sem lenne elég hozzá. 

Az olimpiai kvalifikáció ráadásul csak tavasszal kezdődik, van idő rendezni a sorokat – ahol erre van szükség.